Ha jól gondolom, véges hosszúságú regisztrátumokra te azért sejted ezt, mert egy tétel szerint, egy véletlen-folyamatban tetszőleges véges szekvenciák felbukkannak, ha elég sokáig várunk. No de az így célzatosan kiválasztott szegmens amplitúdóspektruma (vagy teljesítményspektruma) nem lesz azonos a véletlen jelnek magának az amplitúdóspektrumával. Ezzel az erővel, kivárhatnánk az azonosan 0 regisztrátumot, vehetnénk a spektrumát (ami ugye szintén azonosan 0), és mondhatnánk, hogy az a véletlen jel amplitúdóspektruma. Ami így biztosan nem igaz.
Egy véletlen folyamatot elméletileg csak egy végetlen hosszú regisztrátum reprezentál adekvát módon. A gyakorlatban persze véges regisztrátumokkal kell beérnünk, és ha kétségeink vannak, hogy az elég jellemző-e, akkor növeljük a hosszukat, vagy több regisztrátumot veszünk, és összehasonlítjuk az így kapott spektrumokat sőt átlagoljuk őket. De ha kimazsolázunk egy valamilyent, akkor garantáltan rossz eredményt kapunk.
Gondold meg, ha tetszőleges véges hosszúságú hullámalakot kihozhatnánk a fehérzaj konstans amplitúdóspektrumából, pusztán a fázisok tologatásával, akkor ez azt jelentené, hogy az amplitúdóspektrum nem hordoz semmiféle specifikus információt a jelalakról, hanem minden a fázisspektrumba koncentrálódik. Ilyen tétel biztos nincs. De elég rosszul is járnánk vele, miután a fázisokat mi nem halljuk (csak a két fülünk közötti relatívokat), minden véges hosszúságú hang egyformának tűnne a fehérzajjal.
