Én a következőképp ismerem az energia- és impulzusmegmaradás dolgát kozmológiai léptékben, de mivel csak amatőr vagyok, dgy. majd kijavít.
A globális megmaradáshoz nyilván térfogati integrálokat kellene számolni. Az áltrelben az energia nem skalár, hanem az impulzussal együtt egy négyesvektort képez. Ám a görbült sokaságon értelmezett vektormezők integrálásánál olyan egymástól távoli vektorokat kellene összeadogatni, amelyek mind más és más lokális bázisban (helyi egységvektor rendszerben) vannak értelmezve, és ezeket a helyi vektorokat még csak nem is lehet önmagukkal párhuzamosan egy pontba tologatni, mert az eredmény nem csak a kiindulási és végpontoktól függ, hanem a választott útvonaltól is.
Görbült sokaságon (pl. görbült téridőben) általában nem lehet egy vektort önmagával párhuzamosan eltolni, a párhuzamosság globálisan nem értelmezhető. Egyszerű modell: toljunk a föld kétdimenziós gömbfelszínén önmagával párhuzamosan az északi sarkról az egyenlítő 0. hosszúsági fokára egy vektort. Először egyszerűen végig a 0. hosszúsági körön. Másodszor más úton: az É saroktól a 90. hosszúságon az egyenlítőre, majd azon a 0. hosszúságig. Nyilvánvaló, hogy más eredményt kapunk. Legyen pl. a vektor kezdetben párhuzamos a 0. hosszúsági vonallal! Az első útvonalon végig az is maradt, de a másodikon már az egyenlítővel lesz párhuzamos.
Ezért görbült téridőben a vektromezők integráljainak általában nincs értelme, tehát nem lehetnek értelmesek azok a fizikai állítások se, amelyek ilyen integrálok kiszámolásán alapulnának.
Ha viszont a metrika a térbeli végtelenben elég gyorsan Minkowski-hoz tart, vagyis a görbület forrása lokalizált és az egész szituáció minden mástól izolált, akkor beszélhetünk globális megmaradásról. A térfogati integrálokat ilyenkor a Gauss tétel segítségével egyértelműen meg lehet határozni olyan határfelületekre számolt integrálokkal, amelyek már a Minkowski tartományba esnek.
Mint az nyilvánvaló, ez az elrendezés a csillagászatban sokféle léptékben, sokféle objektumra jó közelítést ad. Vannak, akik az ősrobbanásra is alkalmazhatónak tartják. Amikor a kezdeti üres térben egy helyi vákuumfluktuáció során a semmiből jött létre az anyag, de az energiamegmaradása mégse sérült, mert a megjelenő energiát pontosan kompenzálta az ő negatív gravitációs energiája. Ezt Hawking is szereti sejtetni a népszerűsítő könyveiben, de tudtommal igazából nem számolta végig senki.
Annyi mindenesetre tudható, hogy egy minden mástól távol eső izolált tömegpont gravitációs terének energiája épp , vagyis tökéletesen kiegyensúlyozza a maga anyagi energiáját. Amikor George Gamow a Princeton Egyetemen sétálva elmondta ezt Einsteinnek, ő megtorpant az úttest közepén, s az autók kénytelenek voltak megvárni, míg felocsúdik az ámulatából.
Ha az integrális megmaradással ilyen gondok vannak, hogyan áll a lokális megmaradás? Ehhez nem kell nagy távolságra tolni, hanem csak helybeli vektorokat összevetni, más szóval lokális folytonossági egyenleteknek kell teljesülniük az energia és az impulzuskomponensekre, illetve azok áramaira. Ami energia és impulzus egy adott idő alatt megjelenik egy bizonyos kis térfogatban, az egyenlő kell, legyen a térfogat határain ki-be áramló energiaáramokból ill. impulzusáramokból származó eredővel. Az energia négyesvektor négy komponensére vonatkozó négy ilyen folytonossági egyenlet összefoglalóan egyetlen tenzoregyenlettel leírható: Az energia-impulzus tenzor közönséges divergenciája egyenlő nullával. Vajon igaz-e ez?
A vektor és tenzormezők divergenciája a differenciálhányados fogalmán alapul. Persze valamennyire már az ebben szereplő közeli pontokon is elfordulnak egymástól a helyi koordinátabázisok, de határértékben a dolgot tökéletesen kezelni lehet a konnexiós koefficienseken alapuló lineáris közelítéssel. Ám emiatt a deriváltaknak, a divergenciáknak s egyebeknek kétféle változatuk lesz. Az egyszerű koordinátadifferenciák alapján számolt közönséges deriváltak és divergenciák, másrészről pedig a konnexiókkal korrigált kovariáns deriváltak és divergenciák. Itt van a kutya elásva.
Az Einstein egyenlet jobboldalán álló T energia-impulzus tenzor kovariáns divergenciája mindig zérus, ami a Riemann geometria Bianchi azonossága alapján közvetlenül adódik a baloldal alakjából. A T közönséges divergenciája viszont nem minden koordinátarendszerben tűnik el, így az ilyen rendszerekből nézve a lokális megmaradást jelentő folytonossági egyenletek sem teljesülnek.
Jogos felvetés, hogy T talán nem tartalmaz minden energiát, mert az általa meggörbített téridő is hordoz egyfajta „gravitációs energiát”. Egy egyszerű gömbszimmetrikus izotróp téridő Friedmann egyenletében ezt a szokás szerint jobboldalra átvitt energia dimenziójú görbületi tag képviseli. Valami hasonló elvégezhető bonyolultabb esetekben is, vagyis a baloldal geometriai tagjainak egy részét átrendezhetjük jobbra, a forrás oldalra, úgy, hogy a velük kiegészített energia-impulzus tenzorra teljesüljön a lokális megmaradás. Az egyenlet ilyen alakja azt az interpretációt sugallja, hogy a többi energiával együtt a gravitációs energia is részt vesz a téridő görbítésében. Vagyis a görbületben lévő energia egyszersmind forrása is a görbületnek, ellentétben az elektromágneses mezővel, ami nem hoz létre forrást (töltést). Ebben az alakban talán jobban érthető, hogy mi görbíti az anyag nélküli üres de Sitter univerzumot.
Ez a gravitációs energia viszont nem lehet a többi energiához hasonlóan tenzor jellegű, hiszen az inerciarendszerekből (pl. űrhajókból) nézve el kell tűnnie. Komponenseinek száma alapján ugyan tenzornak látszik, de nem tenzorként transzformálódik, ezért t gravitációs pszeudotenzornak nevezik. Az eredő energia T+t formában való definiálása bizonyos esetekben ugyan alkalmas a megmaradási törvények kikényszerítésére, de a gravitációs energia hírhedten bonyolult és elég furcsa valami. Például nem tudunk konkrét térbeli eloszlást tulajdonítani neki. Mivel koordinátarendszer függő, nem értelmes kijelenteni, hogy egy adott helyen mekkora a gravitációs energia. Sőt még görbületlen téridőben is akármekkora értéket felvehet, ha egyenes koordináták helyett görbült koordinátákra számoljuk. Sokak szerint az egész egy felesleges machináció, mert nem változtat a kiszámolható eredményeken. Inkább le kell nyelni a békát, hogy az energia globális kozmológiai skálán nem mindig megmaradó mennyiség.
