Egy dimenziós hasonlat: veszel egy gumiszalagot, egyenletesen távolságra bejelölgeted. Elkezded nyújtani. Azt tapasztalod, hogy a fix ponttól a szomszédos jelölés, adott idő alatt kétszeres távolságra távolodott. Az eggyel távolabbi jelölés már négyszeres távolságra távolodott, a kettővel távolabbi háromszoros távolságra. Vagyis minél távolabbi pontokat nézel, adott idő alatt egyre nagyobb sebességgel távolodtak tőled. Végtelen hosszú gumi végtelenben lévő végpontja végtelen sebességgel távolodik. Miközben lokálisan minden pont véges sebességgel távolodik a szomszédjától. Te persze csak azokat a pontokat látod, amelyek olyan távolságra vannak, hogy a fény el tudott tőlük jutni a fixpontba, ahol vagy.
Mondhatod, hogy lám, akkor létezik a fénynél nagyobb sebesség is, hiszen a nagyon távoli pontok a fénynél nagyobb sebességgel távolodnak tőled. De ez más, mint amikor valamit álló helyzetből akarsz a fénysebesség fölé gyorsítani. Inkább ahhoz hasonló, mint amikor kint állsz az udvaron a csillagokat nézve, és elfordítod a fejedet. A te nézőpontodból a csillagok a fénynél nagyobb kerületi sebességgel mozognak körbe. Sőt, az egész világegyetem egy adott gömbhéjon kívül.
