Szerző: dgy » 2018.07.20. 20:38
Nagyságrendi különbségekről van szó!
A galaxisban jelenleg nagyon kevés antianyag van, de valamennyi azért akad. Ennek forrása lehet a forgó fekete lyukak közelében végbemenő Penrose-folyamat (ami nem tévesztendő össze a Hawking-sugárzással, mert az elektromágneses sugárzást termel). Persze eközben ugyanannyi anyag is keletkezik, mint antianyag, de ez senkinek fel nem tűnik a rengeteg anyag hátterében.
A kozmológiai probléma más nagységrendű. Az elmélet szerint kezdetben ugyanannyi anyag volt, mint antianyag, és az utóbbi lényegében teljesen eltűnt. Semmiféle olyan folyamatot nem ismerünk (és elképzelni is nehezen lehet), amelynek folyamán a már létező ősi fekete lyukak felzabálják az antianyagot, az anyagot meg nem. Ez olyan jellegű aszimmetriát kívánna meg a fizikai törvényekben és a gravitáció elméletében, ami nagyobb elméleti problémákat okozna, mint amit meg szeretnénk magyarázni.
Más oka is van annak, hogy nem szeretjük az ilyen jellegű magyarázatokat. Az ősi antianyag ugyanis nem tűnt el teljesen, ma is itt van közöttünk. Az ősi anyaggal szétsugározva létrehozta azt az elektromágneses sugárzást, ami jelenleg kozmikus háttérsugárzás formájában tölti be az univerzumot. Ha az antianyag eltűnt volna a fekete lyukakban, sokkal több lenne az anyag, és kevesebb a háttérsugárzás.
A probléma tehát abban áll, azt kellene elméletileg megmagyarázni, miért volt hajdan egy picivel (kb résszel) több anyag, mint antianyag, mi a fizikai oka ennek az aszimmetriának. Ez a kis felesleg maradt meg anyag formájában a szétsugárzás után. Ezt az arányt a kozmikus barionsűrűség és a háttérsugárzás fotonjai számsűrűségének arányából tudjuk kikövetkeztetni.
Az itt-ott előforduló ősi fekete lyukak ezt az arányt sem tudják megmagyarázni - hogy tudnillik ők egy picivel több antianyagot nyeltek el, mint anyagot. Miért pont antianyagot? Inkább azt várnánk, hogy az egyik fekete lyuk kicsit több anyagot eszik, a másik kicsit több antianyagot, és ezek az eltérések kiegyenlítik egymást.
dgy