A Viccelődünk? rovatban felmerült, hogy az elemi részek, atomok és makroszkopikus testek sem növekednek az Unverzum tágulásával.
Itt csak annyit szeretnék még hozzátenni, hogy ezen talán azért szoktak meglepődni, mert az Univerzum tágulását valamiképpen rokon dolognak képzelik a speciális relativitáselmélet hosszkontrakciójával, csak most már az általános relativitás keretében. Pedig erről szó sincs. A hosszkontrakció és az idődilatáció tisztán kinematikai jelenségek, amelyek a megfigyelő koordinátarendszerétől is függenek, és amelyeket nem valamiféle erő vagy energia okoz, hanem egyszerűen ezekben mutatkozik meg a csalódásunk az Einsteini relativitás előtti Galilei-féle relativitásban. Ugyanúgy megfigyelhető a szabad testek közötti távolságokban, mint bármilyen erős kölcsönhatásokkal összetartott anyagi szerkezetekben. Például a Brookhaveni SLAC nehézion ütköztetőben a fénysebesség közelébe gyorsított aranyatom magok a nyugalmi átmérőjük századrészéra lapult palacsintákká válnak.
Az Univerzum tágulása viszont nem puszta kinematika, hanem dinamikai jelenség, amit nagyon is határozott energiasűrűségek határoznak meg. Hiszen az Einstein egyenlet szerint a téridő metrikáját és görbületét mindenhol a energiaimpulzus-tenzor determinálja. Márpedig a tér tágulásának időfüggvényét ez a görbület határozza meg.
