GÁ segítségként levezette, hogy a test energiája arányos az ellipszis nagytengelyével. Tehát egy olyan ellipszist keresünk, amelynek egyik fókusza a Föld középpontja, és amely átmegy az északi sarkon és a Föld felszínének egy másik pontján, amely "távolságra" van a saroktól.
Tudjuk, hogy az ellipszis bármely pontjába a fókuszokból húzott szakaszok összege egyenlő a nagytengely kétszeresével. Ez könnyen le is vezethető, ha a P pontnak mondjuk a perigeumot választjuk.

- 11.jpg (28.86 KiB) Megtekintve 2521 alkalommal.
Vagyis: PF1+PF2=2a
Tehát a nagytengely minimalizálása tulajdonképpen egyenértékű azzal, hogy a PF1+PF2 hosszúságot kell minimalizálni. Mivel adott becsapódási szélességi kör (azaz adott ) esetén PF1 adott, nem változtatható, ezért csak PF2-t változtathatjuk a minimum keresésekor. A PF2 szakasz nyilván akkor lesz minimális, ha merőleges a nagytengelyre:

- 12.jpg (31.54 KiB) Megtekintve 2521 alkalommal.
A kilövési szög az ellipszis érintője és a kör érintője által bezárt szög. Ezt jelölje a zöld .

- 13.jpg (41.24 KiB) Megtekintve 2521 alkalommal.
Innen már csak a szögek közti összefüggést kell levezetni:
- A két zöld színű egyenlő, mert csúcsszögek
- A narancssárga szög , mert a zöld és a narancs összesen 90 fok (a kör érintőjének és sugarának szöge)
- A lila szög , mivel az F1F2P háromszög derékszögű (a korábban levezetett eredmény alapján, ez biztosítja, hogy a nagytengely minimális legyen)
- A narancssárga szög megegyezik a piros és a zöld szög összegével (). Ez az egyenlőség az ellipszis azon tulajdonságából következik, hogy az egyik fókuszból kiinduló fénysugarat a másik fókuszba veri vissza. Ez az állítás tehát azt fogalmazza meg, hogy a P pontnál keletkező beesési és visszaverődési szögek egyenlőek. Tehát , amiből:
Most már csak fel kell írni valamelyik egyenesszöget ezekkel a betűkkel, mondjuk a kör érintőjén látható egyenesszöget (zöld+narancs+lila+piros). Tehát:
A két határset:
Ha a -vel nullához tartunk, azaz ha a becsapódási hely nagyon közel van a kilövéshez, akkor visszakapjuk a 45 fokot, ami a homogén erőtérben végzett ferde hajítás eredménye.
Ha a fok, azaz a kilövési és becsapódási hely a Föld két átellenes pontján van, akkor -ra 0 fokot kapunk, azaz a lövedéket vízszintesen kell kilőni, és az körpályán éri el a másik pontot (ahol ezért be sem csapódik, hanem tovább repül.)
Sokat segített GA tippje a nagytengelyről. Előtte megpróbáltam megoldani a feladatot analitikusan. Megpróbáltam felhasználni az ellipszis paraméterei (a, epszilon, p) és a dinamikai jellemzők (E, J) közti összefüggéseket, és kaptam is egy egyenletet, amelyben a v kezdősebesség csak -val és -vel volt kifejezve. Ennek kellett volna a szélsőértékét keresni -ra nézve, adott -nél. Még ezt az egyenletet is sikerült felírnom, de ez egy nyolcadfokú trigonometrikus egyenlet lett, aminél feltettem a kezem

Ezzel a geometriai módszerrel sokkal könnyebb volt.
A kérdés második része (hogy mi a helyzet, ha a kilövési pont h magasságban van) még nyitott.