Szerző: api » 2016.11.30. 20:00
Szerintem SzZoli űrhajójának útját, és távolságméréseit a következőképp lehet elképzelni: Elindul az expedíció egy bolygórendszer felé, amelynek közepén a csillagászok nem látnak semmit, ezért feltételezik, hogy egy fekete lyuk van ott. Az űrhajó távolságmérője, mondjuk valami radar, nyilván csak a bolygókról kap visszaverődéseket, de míg a közelükbe nem ér, ez megfelelő pontosságú. Ahogy telnek az évek, egyre fogy a távolság, mígnem elérkeznek egészen a legbelső pályán keringő bolygóhoz, és ahogy ott meresztik a szemüket a bolygó elliptikus pályájának fókusza irányába, meglátnak valami derengő fényt, ismereteik alapján rögtön gondolják, hogy az valami bespirálozó és felforrósodó anyagtól származhat, amit épp beszippant a lyuk a körülötte keringő por és törmelékövezetből. Ragyogó, megint van mihez mérniük magukat. Útközben elhaladnak jó néhány rög mellett, amelyek feltehetően elég nagy sebességgel keringenek ahhoz, hogy egyelőre elkerüljék a gyors bespirálozást. De egyre több furcsán mozgó sziklával, meg rajjal is találkoznak, amelyek mozgását csak azzal tudják magyarázni, hogy azok valószínűleg nemrégen ütközhettek valamivel. Egyre nehezebb kerülgetni a mind sűrűbben és mind kiszámíthatatlanabbul kóválygó rögöket, míg már a maguk szemével is látnak ütközéseket, sőt olyan durvákat is, amelyek fel-fel izzanak. Ha van korlátlan mennyiségű üzemanyaguk, akkor korlátlan ideig araszolhatnak így tovább, persze nagyon kell figyelniük, mert egyre több kiszámíthatatlan objektumot kell kerülgetniük. Az izzó ütközések mind jobban megvilágítják a hajót, meg körülöttük a nem világító anyagdarabokat is. Így már nem igazán látják azt a távoli halvány derengést. És ha nem fogy el a körülöttük bespirálozó anyag, akkor egyre beljebb érve már ők se tudják elkerülni az ütközést.
De tegyük fel, hogy egyszer elfogy, mert a lyuk éppen felzabálta amit talált. Ekkor tökéletes sötétség veszi körül őket, nem marad más tájékozódási pontjuk, mint ismét a fekete lyuk bolygói. Mennek tovább a bolygópályák közös fókuszpontja felé, mivel végtelen sok az üzemanyaguk, még mindig ellen tudnak állni az egyre erősebb gravitációs vonzásnak, és akármeddig folytathatják ezt a lassú egyenletes ereszkedést, sohasem érkeznek meg sehová, sohase kereszteznek semmiféle a horizontot. Csak egyre nyomasztóbb lesz az életük a mind elviselhetetlenebb nyíróerők miatt. Nem szabad már mozogniuk se, mert ha egy helyzetben alkalmazkodtak is az erőkhöz, egy másik pozitúrában egész másokhoz kellene alkalmazkodniuk. Kb. úgy, mintha egy fogszabályzó mozgás közben mindig másfelé feszítene.
Ha viszont egyszer elromlik a hajtóművük, és zuhanni kezdenek, akkor nagyon gyorsan keresztezik a horizontot, s utána hiába is indítják újra, akármekkora tolóerővel, csak zuhannak tovább, s pillanatok alatt szétszakadnak.