Szerző: Nullstejn » 2016.03.12. 14:16
Én hangsúlyozottan nem értek a témához. Csak érzésre mondtam. De!
Régen volt, hogy írtam egy programot játszásiból, mely sok, különböző tömegű, méretű és sebességű gömb mozgását szimulálta, térben. Csak gravitáció volt köztük, az is Newtoni értelemben, azonnali hatásként. Néhány ezer objektum még kezelhető volt egy mezei PC-n. Még azt is belevettem, hogy ha két izé összeért, akkor egyesültek.
Ha úgy konfiguráltam a kiindulási állapototokat (random!), hogy a tömegek és sebességvektorok csak kicsit szórtak (pl. 1-10 arányban), a távolságok a mérethez (átmérő) és a sebességekhez képest jó nagyok voltak, az elején csak nagyon lassan moccant minden. Később kialakultak kisebb-nagyobb csomók (egyesülés), jó nagy sebességek, ellipszis pályák, és kevés (többnyire egy) nagy tömegű cucc, körülötte kisebb tömegek keringtek, míg nagyjából stabil lett. Eközben az objektumok száma jelentősen csökkent. Mondjuk ez várható is volt.
Közben jó sok kisebb tömeg kirepült a rendszerből, véglegesen! (Egyesek nagyon hosszú periódusú pályán maradtak. de a tömegvesztés jelentős volt.)
Ezért gondolom azt, hogy két fly egyesülésekor a környezetükből sok minden eltávozik, véglegesen, qrva nagy sebességgel. Egyszerűen kilökődnek. Persze, ha maradt ott valami, ennyiben lehet igaza SanyiLacinak. Később, ha további eseményeket is detektálnak, megtoldva EM-spektrumú egyező megfigyelésekkel (ez talán most is megvolt!), választ kaphatunk arra, hogy évmilliók keringője mennyire sepri tisztára a parkettet. Pár év, és kiderül.
(Közben, mivel DGy ebben a topicban nemrég szépen és érthetően írt arról, hogy az azonnali hatás feltevése nagy távok esetén tarthatatlan, eszembe jutott két módszer is, amivel ezt a helyzetet is szimulálhatom, reális futásidővel és (gépi)memóriával. Gondolom, a "NAGYOK" is ilyesmivel küzdenek, de a vonatkozó szakirodalmat szándékosan kerülöm: oda lesz a felfedezés öröme. Nagy önuralomra van szükségem, hogy ne kezdjek neki hamarost, de nagyon elfoglalt vagyok manapság, pár hónapra el KELL halasztanom. Majd nyáron nekilátok, meglátom, mi sül ki belőle. Ha pl. kijön valami perihélium-eltolódás, már nagyon boldog leszek.)