Úton a kezdetek felé

[api]

[api]

Most, hogy elámultunk a fantasztikus szerencsén, amivel egy ennyire ritka eseményt, mint két fekete lyuk összeolvadását épp el tudta kapni a frissen elindított LIGO, megkérdezem, elgondolkodtatok-e már azon, hogy egy még ritkább, pontosabban egyszeri eseménytől, a sugárzás és az atomos anyag szétcsatolódásától indult fény, a CMB miért nem hussan el egy pillanat alatt, miért özönlik mindig és mindenhonnan?
Dgy. megkérlek, egy darabig most ne válaszolj, hátha tudja más is.

[Banzai]

[Rigel]

Mondjuk, a háttérsugárzásban éppen az a lényeg, hogy a lecsatolódás óta nem nagyon szóródik. A háttérsugárzás foton nagyjából egyenesen jön abból a pontból, ahol éppen érte az átlátszatlan plazma "felszívódása".
Szimpla logika annak belátása, hogy az éppen most érzékelt sugárzás minden irányból nagyjából ugyanannyi távolságot tett meg, azaz a felénk indulás "pillanatában" egy néhány fényéves vastagságú gömbhéjból származik, annak a fizikai állapotáról hoz információt. Ha várunk egy kicsit, akkor már a távolabbról felénk indult sugárzás fog éppen beérkezni, azaz egy távolabbi gömbhéjból hoz információt. Pont olyan ez, mint a tomográf. Csak itt százmillió éveket kéne várni arra, hogy a 2D háttérsugárzás térképekből összeállíthassuk a lecsatolódás-korabeli 3D univerzum képét.

[laikus]

[api]

Rigel leírása tökéletes. Az ember először hajlamos az hinni, hogy ha most nem pillanatszerűen fut át rajtunk a CMB fénye, az csak úgy lehetséges, ha a rekombináció sem volt pillanatszerű, hanem a tágulás és hűlés folyamatában egy véges hosszú időszak alatt játszódott le. És elég valószínű, hogy tényleg eltartott valameddig, mire mindenütt a magokhoz kötődtek az elektronok, hisz a hőmérséklet nem volt egészen egyenletes. Rigel néhány éves időről írt, én pedig igazság szerint nem néztem utána, mert ha jobban meggondoljuk, a CMB szakadatlan érkezésében ennek nincs is szerepe (Rigel se hivatkozik erre). Ha ez ügyben el akarjuk rendezni képzeletükben a három tér és az idődimenziót, meg az univerzum tágulását is, legjobb ha az alábbi egy térdimenziós ábrából indulunk ki:

29. ábra színes.jpg (108.6 KiB) Megtekintve 3480 alkalommal.

A kozmológiai idő a fekete serleg tengelyében telik, a lokális idők pedig mindenhol az alkotóirányú fehér vonalak szerint. Az egyetlen térdimenziót, a helyi radiális távolságokat pedig a kerületi vonalhálózat mentén kell mérni. Ha ezt gondolatban mindenütt ki akarjuk egészíteni három térdimenzióra, akkor serleg akármelyik pontjára odaképzelhetünk egy gömböcskét, ami jelzi, hogy ott szétnézhetnénk még egy polárkoordináta-rendszer fí és theta szögei szerinti irányokba.

Jelenkori egydimenziós világunk a zöld vonalon helyezkedik el, mi most ennek közepén állunk. Ide az összes (azaz kettő) irányból jönnek a CMB jelek, amelyek a lecsatolódáskori világ kék r koordinátájának két végéről indultak. Holnap már kicsit hátrébb leszünk az időtengelyen, és akkor már kicsit más sugarak érnek hozzánk, amelyek a lecsatolódáskori világ kicsit hosszabb kék koordináta-vonalainak végeiről indulnak. Látható, hogy ha a világ kiterjedése korlátlan, akkor még az esetben is korlátlan ideig fogjuk látni a háttérsugárzás (mindig kicsit nagyobb térbeli távolságról érkező) sugarait, ha a rekombináció egyetlen pillanat alatt játszódott volna le.

Rigel tomográfos hasonlata zseniális.

[api]

[dgy]

[api]

[Banzai]