Nem egészen értem a csillagfejlődés egyes részeit fősorozat után. Van a Chandrashekar-határ, ami egy kb 1.4 naptömeges határ, amely felett az elfajult elektrongáz nem képes ellentartani a gravitációnak, így a csillag további összeomlást szenved el, a tömeghatár alatt pedig megállítja a kollapszust és fehér törpe lesz a csillagból. Ez így érthető lenne, viszont csillagfejlődésnél olyanokkal találkoztam, hogy ha 0.5 naptömeg alatti a csillag tömege, akkor az elfajult elektrongáz azelőtt megállítja a kollapszust, hogy beindulna a He-C fúzió. Tehát akkor így fehér törpeként végzi a csillag. (Ez még megfelel a fentieknek és ezt így értem is.) Viszont ha 0.5 naptömegnél nagyobb tömegű a csillag, akkor a gravitációs összehúzódás megemeli annyira a hőmérsékletet, hogy beindul a He-C fúzió, így a csillag továbbfejlődik. Ezután héliummag és héj-felvillanások által termális pulzálás jön létre, ami ledobja a csillag külső rétegeit, a visszamaradt főként szénből álló mag pedig fehér törpeként végzi, ha csillag tömege 3 naptömeg alatt van. És itt megy ez szembe számomra a Chandrashekar-határ definíciójával, mivel egy 3 naptömeges csillagból fehér törpe lesz. Egy magyarázatot látnék, az pedig az, hogy miután a csillag ledobta a köpenyét, a visszamaradt mag tömegére vonatkozik a határ, tehát az nem lehet 1.4 naptömegnél nagyobb, de ha ez így van, akkor nem igazán értem a Chandrashekar-határ definícióját olyan értelemben, hogy mikor és mire igaz. Mit tudok rosszul?
Meg két általánosabb dolog érdekelne még. Egyrészt, hogy a csillagfejlődésre vonatkozó ismereteink tapasztalatiak? Tehát megfigyeltünk sok csillagot és az alapján vontuk le ezeket a következtetéseket, vagy elméleti úton találtuk ki őket és ellenőriztük le tapasztalatilag csillagokon? Ebből következően jönne a második kérdés, hogy mennyire bizonyosak ezek az elméletek. Egész biztosan így fejlődnek a csillagok vagy csak egy jelenleg jónak tűnő, de nem ellenőrizhető elméletről/elméletekről beszélünk?
