Szerző: Sphaerion » 2015.06.16. 03:14
Nos, úgy látom, ha Istennel hozakodok elő, akkor élénkítem ebben a topicban a diskurzust, ha meg unalmas tudományos tényekkel, akkor befagyasztom. Ezért most megpróbálkozom valami köztessel.
Úgy tudom, a Tejútrendszerünk átmérője 100 000 fényévnyi. Most végezzünk el egy gondolatkísérletet. Feltételezzük, hogy a technikai civilizáció létrehozására alkalmas faj két különböző helyen is létrejött a galaxisunkban. Most az egyszerűség kedvéért azt is feltételezzük, hogy egyidőben. Nem vagyok statisztikus, de valahogy úgy érzem, hogyha számba veszünk minden tetszőleges keletkezési koordináta-párost, akkor az derül ki, hogy annak a legnagyobb a valószínűsége, hogy ezek egymástól 50 000 fényévnyire alakultak ki. De cáfoljatok, vagy erősítsetek meg…
Ha igazam van, akkor ez egyszersmind azt is jelenti, hogy annak a legnagyobb a valószínűsége, hogy a miénkhez hasonló technikai civilizáció tőlünk 50 000 fényévnyire van.
50 000 évig tart tehát, míg bármilyen jel elér hozzánk. Most ezzel vessük össze a fajunk kialakulásának idejét. Talán nem mindenki ismeri ezt az alapvető időpontot, de elárulom; 200 000 év. Azonban annak a lehetősége, hogy egyáltalán felismerjünk egy ilyen jelet, kb 60 éve adott. Adódik a kérdés: vajon a SETI program eddigi sikertelensége csak abból adódik, hogy túl „fiatalok” vagyunk, vagy abból, hogy nincsenek intelligens földönkívüliek…?
Ha a két civilizáció egy időben alakult ki, akkor még 50 000 évig kell várnunk az első jelre. Nem vagyok benne biztos, hogy az emberi faj egyáltalán túléli. De ez csak statisztika. Mi van, ha a „másik” – nem engedelmeskedve a valószínűség számításnak – egymilliárd éve alakult ki… És mára már elenyészett…
Vagy a galaxis túloldalán, százezer fényévnyire éppen most alakul ki…?
Sokat beszéltünk az élet kialakulásáról a saját bolygónkon. Továbbra is azt gondolom, hogy megfelelő feltételek mentén az élet kialakul. A saját példánkból kiindulva 400-700 millió év alatt. A többsejtű, szervezettebb életformák kialakulásához – szintén a saját példánk alapján – további évmilliárdok szükségesek. Az intelligens – technikai civilizációt létrehozni képes – életformához pedig további évszázmilliók…
De van itt egy kis bökkenő… Az élet kialakulása még rendben van, hiszen az ősi prokarióták leszármazottai ma is a legnagyobb biomasszát képezik…
Még a többsejtűség kialakulása is rendben van, hiszen ma többsejtű növények és állatok lepik el a bolygót.
De… az intelligencia…? Sőt, a technikai civilizációt létrehozni képes intelligencia…? Nos, abból csak egyet ismerünk. A sajátunkat. Ebből vajon mi következik?
Véletlenül alakultunk ki? A kozmikus lottójátékban egyszerűen szerencsénk volt? Nem túl valószínű, hogy valaha is valahol megismétlődik? Vagy nem? Valamiféle törvényszerűség lenne-e az anyag biológiai evolúciója során az ilyen jellegű intelligencia megjelenése…? Vajon törvényszerű-e a létezésünk, vagy kozmikus kivétel…? Ezt jelenleg nem tudjuk. Nem tudjuk, hogy ha máshol is kialakult az élet, az törvényszerűen vezet-e a technikai civilizáció kialakításához…
És ha lennének is – egyelőre általunk nem ismert, nem feltérképezett törvények szerinti – ilyen összefüggések, mi van, ha időbeli eltolódás IS van? Ha a „másik” civilizáció 100 000 vagy egymillió évvel hamarabb, vagy később alakul ki…?
A SETI program nagyszerű vállalkozás a földönkívüli intelligencia keresésére, de szerintem elég csekély reménnyel kecsegtet. Talán majd ha már egymillió éve fut…