Amit dgy. a gráf általánosításáról írt, azt én is úgy értettem, ahogy Rigel. Az ilyen N-gráfok térbe ágyazását, pedig gondolom úgy kell érteni, hogy önátmetszés nélkül legyenek megjeleníthetők abban a bizonyos dimenziószámú térben. De ennek a dimenziószámnak ugye nincs közvetlen köze ahhoz a pontról pontra változó "kölcsönhatási dimenziószámhoz", amit a pont szomszédainak száma alapján lehetne valahogy definiálni? (A pontból kiinduló élek, vagy háromszögek, vagy tetraéderek száma alapján. És ami ezekből a kölcsönhatásokból az univerzum lehűlése során megmarad, azok adják most az egységesen négy dimenziós lokalitású téridőt (meg némi rejtélyes távoli koherenciákat).
Egy másik gondolat: Valami adott geometriájú 2D, 3D, stb teret háromszögekre, tetraéderekre stb. szeletelni egyszerű dolog. De amennyire erről olvastam, a kvantumgravitációs próbálkozások közös nehézsége, hogy ezt a háromszögelési problémát itt inverz irányban kellene megoldani. És az könnyen látható, hogy egy rakás ilyen-olyan háromszögből, tetraéderből stb. már sokkal nehezebb összeállítani egy kívánt geometriájú felületet, 3D teret, stb-t.
Csak egy érzés: A gráflimesz nem segíthetne ebben? Hasonlóan, mint ahogy az integrálközelítő összegeknél is mindegy, hogy alsó vagy felső határra illesztett téglalap, vagy trapéz, stb. alapján konstruálunk konvergens sort.
Ez a http://www.cs.elte.hu/~lovasz/bookxx/ho ... .final.pdf anyag puszta belekukkantás alapján elég jó didaktikus ismertetőnek látszik.
