Szerző: Rigel » 2014.10.26. 10:45
A gravitációt annyiban érdemes belekeverni, hogy a legjobb analógia az általad leírt esetre.
A mágneses mező ugyanis nem konzervatív, így nem rendelkezik (skalár) potenciállal, a gravitáció viszont igen. Az, hogy a ferromágneses anyagok esetében a külső mágneses mező és a belső mágneses momentum egymásrahatása, a test megmozdulása után a töltéseinek a mágneses mezeje és a külső mágneses mező egymásrahatása, azaz egész zavaros miskulancia olyan erők és olyan elmozdulások sorával jár, hogy a külső mágneses hatásokat megpróbálja eltüntetni, végül oda vezet, hogy a ferromágneses tárgyakat "vonzza a mágnes", és valamiféle "potenciál" lesz számukra a mágneses mezőben elfoglalt helyük alapján. Én ugyan ki nem tudnám számolni, hogy pontosan mennyi, de a ferromágneses tárgyaknak "potenciális energiájuk" van pusztán csak attól, hogy ott vannak a mágneses mezőben, ahol vannak. Ez a "potenciális energia" a fedezet minden mágnes okozta "munkavégzésre", pont ugyanúgy ahogy a gravitáció esetén is a gravitációs helyzeti energia a fedezet a gravitáció által végzett munkára. Csak ez utóbbi egyszerű és tiszta eset Newton óta.
(A mágneses mezőnek nem az az alaptulajdonsága, hogy "vonz" - az már csak származtatott! -, hanem hogy a köráramokra forgatónyomatékkal hat. A mező próbatestje nem mágnes vagy ferromágneses test, hanem mozgó töltés, és a töltést nem vonzza a mágnes, hanem a Lenz-törvény alapján adott irányú erővel hat rá. Mivel alapvetően nem vonzó-taszító, ezért nincs skalár potenciál a mezőben, hanem csak egy vektorpotenciállal rendelkezik, abból meg bajosan számolható bármiféle skalár "helyzeti energia". A mágneses mező tehát elég zavaros jelenség ahhoz, hogy a gyakorlatlan okoskodó olyan mértékig belekavarodjon, hogy számára érdekes "paradoxonok" bukkanjanak fel. Véleményem szerint a témaindító probléma is ilyen.)