Sajnos még nem tudtam teljesen végigolvasni 11 oldalnyi hozzászólást, csak az első néhány oldalt, de a kérdés feltevése után nekem nyilvánvaló volt, hogy az első, amit meg kéne tárgyalni a megválaszoláshoz, vagy vélemény alkotáshoz, hogy mit értünk intelligencia alatt. Az első néhány oldalon azonban ezt nem is láttam érinteni. Ugyanakkor ide nem illőnek találtam az alábbi hozzászólást.
"Nagyon leragadsz a végtagoknál, pedig nem az a fontos. A holló például a csőrét használja eszközként és igen intelligens állat, tökéletesen tudja manipulálni vele a környezetét."
Milyen intelligenciáról beszélünk? Éppen ezért kéne először ezt tisztázni. Nyilván képvisel a holló is egy intelligencia szintet, ahogy minden állat egy folytonos skálán. De a topic kérdésében szereplő intelligencia szerintem ennél jóval magasabb szintű, minimum emberi intelligencia és manipulációs képességre vonatkozott. Ami egyébként a hollót illeti, azt gondolom, hogy nincsen olyan evolúciós nyomás alatt, ami az agyának a méretét növelné, de ha netán elképzeljük a hollót ember méretű aggyal, akkor se tudna vele mit kezdeni, és soha nem lenne képes bolygóközi kommunikációra. Vagyis a végtagnak, vagy valami hasonlónak, fontos szerepe van. És fontos szerepe van még sok minden másnak is, eszközhasználat, finommotoros képességek, beszéd, érzelmek, stb. Talán nem is tudunk mindent felsorolni, de az emberi agy kifejlődéséig tartó út hosszú és kacskaringós folyamat volt véleményem szerint, amiben sok speciális részlet volt. Nem csak arról van szó, hogy dobáljunk össze minél több neuront, hanem funkcionális fejlődési lépések vezérelték.
Itt van egy írásom arról, ami ennek a folyamatnak a legelső lépéséről próbál meg értekezni ismeretterjesztő szinten, vagyis az agy kialakulásáról. Fontos látni, hogy az idegrendszer kialakulása nem a későbbi intelligencia miatt kezdődött meg, hanem minden bizonnyal a mozgás irányítása végett. És a közbülső lépéseknek valószínűleg mindegyikére igaz, hogy valami konkrét funkció miatt jött létre a fejlődés, aminek nem feltétlenül látszódik közvetlen köze ahhoz, amit ma intelligenciának nevezük. Bár igaz, hogy az intelligencia definiálása elég homályos, és ezen funkciók nagy részének összessége nyilván része lehet.
http://duplapluszjo.blogspot.hu/2016/02 ... z-agy.htmlTovábbá elviekben nagyon sok különböző utat el tudunk képzelni, különböző jellegű intelligenciák kialakulására, ráadásul ezek csak a környezet és a populáció viszonyában értelmezhetők véleményem szerint. Azt gondolom, hogy az intelligencia szükségszerű kialakulásához minden bizonnyal az arra vonatkozó evolúciós nyomás szükséges, ehhez pedig elengedhetlen egy olyan környezet, amiben egy ilyen evolúciós nyomásnak is szerep jut, hiszen alapvetően a többiekkel szemben sokkal könnyebb erősebbnek, nagyobbnak, gyorsabbnak, stb. lenni. Ezért szükséges a megfeleően nagy diverzitás. Ez persze lehet, hogy az élet velejárója, de talán szükséges egy minimális bolygó méret, vagy forrás készlet, stb.