Ennyire azért mégsem Minden

[Tuarego]

[Banzai]

[Tuarego]

[quote="Banzai
...Smolin is elfogult, főleg a hurok kvantumgravitáció ügyében.[/quote]

Természetesen senki sem lehet tökéletesen elfogulatlan a saját kutatási területét ismertetve. Szerintem elég visszafogott a hurok kvantumgravitáció eredményeit tekintve, s a végén ő maga is elismeri, hogy nem tudott döntő átttörést elérni ezzel az elmélettel sem, mint ahog y a húrelmélet sem.

Nekem személy szerint jobban tetszik a hurok kvantumgravitáció és a belőle kifejlődött Hurok Kvantumkozmológia (Martin Bojowald) elmélete, mert nincsen benne 11 vagy 26 dimenzió, s számomra elfogadható magyarázatot ad arra kérdésre, hogy mi volt az Ősrobbanás előtt (egy összeroppanás).

[Banzai]

Ha már szóba került Smolin könyve, talán érdekesség, hogy pont ez ügyben kérdeztem meg Dávid Gyulát egyszer régebben egy másik fórumon, talán nem sértődik meg ha idecitálom a válaszát:

"Banzai:
ismeri-e 'Lee Smolin: Mi a gubanc a fizikával' című könyvét, és ha igen, mennyire ért egyet az abban megfogalmazottakkal?"

"Ismerem, persze.

Amit Smolin leír a könyvben, az természetesen igaz. A húrelmélet belső fejleményeit illetően nem is tisztem bírálni, hiszen sokkal jobban ismeri nálam, ő sokáig húrelmészként dolgozott, ott volt az úttörők között.

A könyvben leírtakat mégis kissé egyoldalúnak érzem. Ha az lenne a címe: "Mi a gubanc az elméleti részecskefizikával?", akkor minden további nélkül el lehetne fogadni a véleményét. A részecskefizikában a nyolcvanas évek óta valóban a húrelmélet a vezető, messiásnak kikiáltott paradigma, és ma egyre többen úgy érzik, hogy nem váltotta be a hozzá fűződő reményeket. Egy találó hasonlattal: 1980 körül kiértünk egy sziklafennsík szélére, és az alattunk messzire húzódó dzsungelen túl megpillantottuk a fenséges hegyormokat. A perspektíva széditő volt és csodálatos reményekkel kecsegtető. Mindenkinek elállt a lélegzete a gyönyörűségtől, és aki ezt átélte, az ennek a fenséges pillanatnak az emlékét sohasem törölheti ki az agyából és a szívéből. Aztán elmúlt a gyönyörködés pillanata, nagyot sóhajtottunk, leereszkedtünk a fennsík szélén, és elindultunk a távoli hegyek felé. És íme: már harminc éve botorkálunk a dzsungelben, machetével csapkodjuk az indákat, fulladozunk a mocsár kigőzölgéseitől, kűzdünk a moszkítókkal és a mérgeskígyókkal, egyre csak vágjuk az ösvényt, és egyre kevésbé vagyunk biztosak abban, hogy jó irányban haladunk. Néhányan már azt is felvetették, hogy ott a fennsíkon talán csak káprázott a szemünk, nem is láttuk a távoli hegyeket, sőt azok esetleg nem is léteznek... Ilyenkor kezdenek az expedíció tagjai összekapni az irányon, a vezetésen, a terhek elosztásán, később pedig akár egy kulacs vizen is.

A fentiek elég jól leírják az elméleti részecskefizika mainstream irányzatának helyzetét. Ám a fizika nemcsak ebből áll! Már a részecskefizika sem: a kísérleti részecskefizikában az utóbbi évtizedben szédületes fejlődés ment végbe, és miközben sorra igazolták a Standard Modell előrejelzéseit, olyan új eszközöket, módszereket, adatfeldolgozási és informatikai metódusokat, nemzetközi együttműködési formákat fejlesztettek ki és standardizáltak, amelyek gyökeresen megváltoztatták a tudományág képét.

És persze ott van a fizika számos más ága. Hogy csak egy példát hozzak: a szilárdtestfizikából lassan leválik és önnállósodik a nanofizika, a nanoméretű kristályos anyagok tudománya (és külön ezen belül a kétdimenziós rendszerek tudománya), amely lényegében a könyvben pangásnak jellemzett harminc év alatt fejlődött ki, miközben számos új kísérleti és elméleti eredménnyel gazdagította a fizikát, melyek hamarosan átlépnek a technológia és a mindennapi élet világába is. Elég csak az új csodaanyagot, a grafént említeni, amely néhány éven belül forradalmasítani fogja az elektronikát és az információtechnológiát. Ennek az anyagnak és rokonainak az előállításához és vizsgálatához számos új kísérleti módszert kellett kifejleszteni, tulajdonságainak elméleti vizsgálata pedig a kvantumelmélet alapelveinek újszerű alkalmazását, esetenként továbbfejlesztését kívánta meg.

A fizika tehát köszöni szépen, jól van, és vidáman fejlődik. Lehet, hogy a következő évtizedekben nem az az ága (a részecskefizika) lesz a vezető, a legtöbb új és forradalmi ismeretet hozó része, ami a korábbiakban volt (legalábbis ennek az ágnak a művelői szerint), hanem valami más. Az is igaz, hogy ennek az ágnak a művelői és a rájuk hivatkozó ismeretterjesztők állandóan azt hangoztatták, hogy ez egyben a "legalapvetőbb", a "legmélyebbre ásó", a világ "végső szerkezetével" foglalkozó fizikai tudomány. Ez az érvelés (bár van benne valami) alapvetően szubjektív. Lehet, hogy a fizika következő nagy lépése nem a még elemibb részecskék megismerése lesz, hanem annak felderítése, hogyan épülnek fel, hogyan szerveződnek meg az elemi alkatrészekből és elemi kölcsönhatásokból a makroszkópikus világ komplex jelenségei, objektumai. Lehet, hogy ebben az irányban nem a részecskefizika, hanem a nanofizika vagy a biológiai fizika teszi meg majd a legfontosabb lépéseket. Az is lehet, hogy e jelenségek, szerveződések megértése, a szükséges fogalmak, matematikai módszerek kidolgozása teszi majd (esetleg néhány évtized múlva) lehetővé, hogy a részecskefizika is tovább lépjen, megszabaduljon mostani fogalmi és matematikai nehézségeitől, vagy akár a mai gondolkodásmódtól gyökeresen más irányba való elmozduláshoz kapjon ösztönzést. És akkor talán kijuthat a dzsungel szélére, és újból megpillanthatja a (talán) már nem is olyan távoli fenséges hegyeket.

Smolin belső körből származó tapasztalataira és ismereteire épülő kritikája valószínűleg hozzásegíti a részecskefizikusokat ahhoz, hogy könnyebben megtalálják a tovább vezető ösvényeket.

dgy"

[Sanyilaci]

Tisztelt doktor úr!

Már régóta izgat Napóleon 1812-es oroszországi hadjárata. Minden addiginál nagyobb sereggel, hatszázezer emberrel indult el a cár ellen, és ő, aki korábban a kortársakat meghökkentő villámgyors manőverekről, az ellenfelek által nem is sejtett hadmozdulatokról, ugyanekkor e katonai bravúrok mögött álló gondos szervezőmunkáról volt híres, e legnagyobb hadjáratában nem hogy döntő csatát, döntő győzelmet nem tudott aratni, de csúfos visszavonulása során serege és fegyverzete legnagyobb részét is kénytelen volt veszni hagyni. Vajon mi lehetett ennek a váratlan kudarcnak az oka?

Szerencsére nemrégiben kezembe került egy jó nevű angol szakíró, P. Howard tanulmánya egy sikeres sivatagi hadjáratról. A könyv jelentős részét a hadműveleteket megelőző szervezési aprómunka részletes leírása teszi ki. Ezt olvasván megvilágosodtam, és rájöttem, mi volt Napóleon legnagyobb hibája: nem látta el serege minden tagját napszemüvegekkel! (A lakktáskák és az önborotva-készletek hiányának szerepe még további megfontolások tárgyát képezi.)

Úgy éreztem, ezt a nagy felfedezésemet mással is meg kell osztanom. Magának Napóleonnak sajnos már nem írhatom meg, hogy mire is jöttem rá, de bizonyára találok olyan weboldalakat, ahol felvilágosíthatom a katonai logisztikával foglalkozókat erről a nagy felismerésről. Sajnos egyelőre sehonnan sem válaszoltak. Talán megsértődtek.

Lehet, hogy Ön is sértőnek érzi a fentieket. Téved. Én ugyanis valójában nem írtam meg felfedezésemet a logisztika szakértőinek, mert nem gondoltam úgy, hogy egy csapásra megoldottam azt a kérdést, amin ők kétszáz év óta töprengenek. Tudom ugyanis, hogy a logisztika komoly tudomány, amelynek ismereteit intenzív számonkérő időszakokkal tarkított sok éves tanulás során, kemény munkával lehet elsajátítani. Először is meg kell ismerni a szakkifejezéseket, azok helyes használatát, majd mindazt az ismeretanyagot, tényt, véleményt és kommentárt, módszert és elméletet, amit a szakma művelői az elmúlt századok során felhalmoztak. Aki ezeknek nincs birtokában, nem valószínű, hogy isteni megvilágosodásként helyes új információk birtokába juthat. De még ha jutna is, a szaknyelv és a szakismeretek hiányában nem tudná azt megfelelő módon és érthetően közölni a szakemberekkel, akik épp ezért nem is veszik komolyan. Ön, aki tanítja ezt a tudományt, jól tudja, hogy a szakma újoncainak először sokat kell tanulniuk, majd számos vizsga letételével, tanulmányok és disszertációk megírásával kell bizonyítaniuk, hogy elsajátították az alapokat, jogot szereztek ahhoz, hogy érdemben hozzászólhassanak a szakmai kérdésekhez, úgy, hogy ezt a tudomány korábbi művelői ne illetéktelen és szakmaiatlan beavatkozásnak, hanem egy hozzáértő ifjú szakember jól megfontolt és megindokolt, ennél fogva mások által is komolyan veendő és megfontolandó szakvéleményének tekintsék.

Ön levelében hangsúlyozza, hogy tiszteli a hallgatóit, és ezt a tiszteletet önmagának is megköveteli. Mélyen egyetértünk. Ennek fényében csodálkozom csak igazán, hogy Ön miért nem tiszteli, sőt miért nézi le ilyen mérhetetlenül más tudományágak – jelen esetben az elméleti fizika és a kozmológia – szakembereit. Miért gondolja, hogy ennek a másik szakmának az évszázada vitatott alapkérdései egy másodosztályú ismeretterjesztő könyv és néhány bulvárízű népszerűsítő film megismerésével máris elsajátíthatók, olyannyira, hogy ennek alapján új irányt tudunk szabni az adott tudomány fejlődésének, és megírhatjuk a szakma világhírű művelőinek, hogy mindeddig szörnyű tévedésben éltek, feleslegesen költötték a kutatási pénzeket, de most itt az ideje, hogy átálljanak az általam javasolt kutatási irányra? Vajon Ön, mint elismert szakember mit szólt volna, ha megkapja (tőlem, vagy más, kevesebb önfegyelemmmel megáldott laikustól) a Napóleon hadainak napszemüveg-hiányáról szóló levelet? Miért gondolja, hogy más tudományok művelői ellógták, elkocsmázták egyetemi éveiket, elmulasztották megismerni szakmájuk alapfogalmait, elődeik eredményeit, ráadásuk diplomájuk megszerzése óta is csak alibiből járnak be munkahelyükre, kutatásaik zsákutcákban tapogatóznak, vagy jobbik esetben egy tapodtat sem mozdulnak előre, és csak arra várnak, hogy egy arra tévedő tiszta tekintetű laikus felvilágosítsa őket tévelygésükről, hogy aztán a fejükre csapva („Ó, hát miért is nem gondoltam erre...”) tömegesen meginduljanak az új, helyes irányba?

A tudományokhoz nem vezet királyi út. Egyikhez sem, de talán nem véletlen, hogy ezt eredetileg a matematikáról mondta egy görög tudós egy görög politikusnak.

Ha valaki tudományos szakszavakat helyez el egy mondatban, az még nem bizonyított állítás. De a legfőképpen nem tudományos elmélet. Még akkor sem, ha a szakszavakat amúgy helyesen, tudományos jelentésüknek megfelelően használja (erről jelen esetben szó sincs). Az „elmélet” egymással összhangban levő tudományos gondolatok logikusan összetett rendszere. A természettudományok (és persze az alkalmazott társadalomtudományok) esetében egy elmélet elfogadásának (sőt egyáltalán elolvasásra érdemesítésének is) alapvető kritériuma, hogy összhangban legyen a leírandó tényekkel, a valóság tanulmányozott darabkájával. És mivel korunkban a legritkábban esik meg, hogy valaki vadonatúj leírandó valóságszeleteket fedez fel, hiszen minden területnek megvan már a maga tudománya, annak korábbi, a tudományos közösség által elfogadott elméletei, fogalmai és módszerei, ezért az is elengedhetetlen, hogy az új elmélet ezekkel a korábbi elméletekkel is összhangban legyen. Még akkor is, ha meg akarja őket haladni! Legalábbis annyira összhangban kell velük lennie, hogy mindazokat a tényeket, amelyeket a régebbi teória megmagyarázott, helyesen írt le, az újnak is meg kell tudnia magyaráznia, le kell írnia őket. És csak ezután jöhet a nóvum – ha az új elmélet esetleg új tényeket is megmagyaráz, esetleg megjósol. Ezeknek a jóslatoknak, előrejelzéseknek persze ellenőrizhetőknek, cáfolhatóknak kell lenniük, és az elmélet kidolgozójának bármikor készen kell állnia arra, hogy a ténybeli cáfolatok esetén elméletét visszavonja vagy módosítsa. Mindehhez persze az szükséges, hogy az új elmélet kidolgozója ismerje a bizonyított tudományos tényeket, az általánosan elfogadott elméleteket, azok erényeit és hibáit, a témakör fogalomrendszerét, a bevett érvelési és bizonyítási eljárásokat. Röviden: a művelni kívánt tudományt. Ezen ismeretek elsajátításának mindmáig legjobban bevált módszere az adott tudomány néhány éves egyetemi kurzusainak annak rendje és módja szerini elvégzése. Persze léteznek a tudománytörténetben (kivételként) szorgalmas autodidakták is, akik egyetemi képesítés nélkül alkottak nagyot valamilyen szaktudományban, de egyrészt manapság egyre kevesebb ilyennel találkozunk (hiszen minden szaktudomány felhalmozott és elsajátítandó ismeretanyaga rohamosan nő), másrészt nem véletlenül neveztem az illetőket „szorgalmas” autodidaktáknak. Ők ugyanis szabadidejükben, sok éves alapos munkával pótolták hiányosságaikat, és a szakkönyvek rendszeres tanulmányozásával szerezték meg mindazt a tudást, amit szerencsésebb társaik a hivatalos felsőoktatásban tanulhattak meg. És csak miután ezt a (magán-)utat bejárták, tették hozzá a maguk tégláját a tudomány épületéhez. Ezt a rögös utat nem váltja ki néhány tv-műsor vagy ismeretterjesztő szakkönyv elolvasása.

Rendkívül árulkodó, hogy amikor Rigel és Banzai az Ön levele után ehhez hasonló gondolatokat pendített meg, Ön ezt indigálódva kikérte magának, és szakmai ellenérveket követelt. Mintegy mellékesen jegyezte meg: „ha az a hiba, hogy laikus vagyok, azon lehet segíteni”. Hát igen, lehet segíteni – jó néhány éves, alapos és szisztematikus munkával, az alapoktól kezdett tanulással. Ennek hiányában azt sem érti meg, miért nem adható „szakmai” kritika az Ön „elméletére”. (Ismét csak arra kell hivatkoznom: Ön vajon mit válaszolt volna, milyen „szakmai” érveket sorakoztatott volna fel, ha megkapja a Napóleon katonáinak napszemüveg-viselési szokásaira vonatkozó levelemet?)

Nem azzal kell kezdeni, hogy „Vajon nem az egyik legfőbb tudományos probléma, az általános relativitás elmélet és a kvantummechanika közötti kapcsolat vizsgálata?”, vagy „Vannak bizonyítékok a 6., 11., 27 dimenzióra?” Esetleg „Tételezzük fel, hogy van 7., 13., 24. dimenzió. Hogyan nevezzük el ezeket? Milyen specifikummal rendelkeznek, amelyekkel meg lehet ezeket különböztetni egymástól?”

Nem. Ha valaki úgy dönt, hogy a „dimenzió” fogalmával és annak elméleti fizikai alkalmazásaival óhajt foglalkozni (ami mindenkinek szíve joga, sőt üdvözlendő), akkor először is meg kell tanulnia, mi az a dimenzió. Erre kiváló szakkönyvek állnak rendelkezésre, pl. Rózsa Pál: „Lineáris algebra és alkalmazásai” című, több kiadást megért műve, vagy Matolcsi Tamás „Analízis” sorozatának „Vektorok” című második kötete. Ezekből megtudhatja, hogy „a dimenzió egy lineáris tér lineárisan független vektorainak maximális száma”. Ennek alapos megértéséhez persze a könyvek korábbi fejezeteiből meg kell tanulni, mi az a „lineáris tér” és a „lineáris függetlenség”. A könyvek itt kitérnek arra, hogy bebizonyítsák: az így definiált dimenzió valóban a vizsgált lineáris tér saját, a vektorok önkényes választásától függetlenül meglévő tulajdonsága. A témát tanulmányozó kezdőnek az ilyen helyzetekben fel kell tennie magának a kérdést: értem egyáltalán, hogy mi itt a probléma, miért is kell ezt bizonyítani? Ha ezen túl van, megkísérelheti önmaga (a könyvekben közölt levezetéseket meg sem nézve) bebizonyítani azt az alapvető tételt, amely a dimenzió fogalmának további matematikai alkalmazásai szempontjából kulcsfontosságú: egy N dimenziós lineáris térben N db lineárisan független vektor bázist alkot, azaz a tér tetszőleges vektora kifejezhető a választott vektorok lineáris kombinációjaként. Vigyázat, csak a már korábban bevezetett fogalmakat szabad használni, más, szemléletes ismeretekre, pl. a vektorok szögének vagy merőlegességének fogalmára nem szabad támaszkodni!

És ez még csak a kezdet! De aki ezen túl van, az már tudja, hogy létezik ötdimenziós tér, de nem létezik „ötödik dimenzió”. Ahogy „negyedik” vagy „első” sem. És nevet sem kell adni, sem az első, sem a huszonhetedik dimenziónak, mert egy huszonhét-dimenziós térben sem létezik „első” és „huszonhetedik” dimenzió. Fizikai tulajdonságaikról nem is beszélve. És persze a tanuló ekkora már azt is tudja, hogy a Wigner kutatóközpontban (lánykori nevén KFKI) Barnaföldi Gergely és Lévai Péter (régi tanítványaim) nem az „ötödik dimenziót” keresik, hanem bizonyos ötdimenziós, parciálisan spontán kompaktifikálódott kvantum-mezőelméletek nyomait keresik a részecskefizikai, magfizikai és asztrofizikai adatok között. (Nem véletlenül nem az Indexszel, hanem a lineáris algebrai tankönyvekkel kell kezdeni – és folytatni – a „dimenzió” fogalmának megismerését.)

Ha a tanuló a lineáris algebra alapfogalmait elsajátította, valami alapvető elképzelése már kialakul a „dimenzió” fogalmának alapvonásairól. Akkor jönnek a nehezebb kérdések. Mindenki tudja, hogy a sík, a henger-, a gömb- és a paraboloid-felületek kétdimenziósak. Igenám, de ezek az alakzatok (a sík kivételével) nem tekinthetők lineáris térnek, pl. nincsenek bennük vektorok. (A gömbfelületre rajzolt szemléletes „kanyarvektorokról” addigra már a tanuló maga is eldöntheti, hogy nem elégítik ki a lineáris tér definícióját.) Akkor milyen jogon alkalmazzuk ezekre az alakzatokra a lineáris algebrában szilárdan megalapozott „dimenzió” fogalmát? Ki hatalmaz fel bennünket ilyen kijelentésekre? Bingó: két újabb matematikai tudományág, az algebrai topológia és a differenciálgeometria, a „sokaságnak” nevezett matematikai objektumok elmélete. Ennek elsajátítása újabb vaskos könyveket (vagy legalább két félévnyi egyetemi kurzust) igényel.

És még mindig csak a matematikában járunk. A következő kérdés annak megértése, hogyan használhatók fel ezek a matematikai fogalmak a fizikában. Hogyan lehetséges, hogy míg Newton és követői három-, addig Einstein és utódai négydimenziósnak tekintik ugyanazt a fizikai valóságot (holott, mint korábban láttuk, egy lineáris tér dimenziója egyértelműen meghatározott szám)? Aki ezen is túlesett, azt egy évvel később éri a jeges zuhany (mi Marx György professzor vizsgadolgozatában találkoztunk vele): ha a fizikai valóság eddig legteljesebb, legalaposabb elmélete, a kvantummechanika végtelen dimenziós terekkel dolgozik (akár egy egyszerű hidrogénatom leírásakor is), akkor miért és honnan gondolták azt a kvantumelmélet előtt születettek, sőt miért és milyen alapon érezzük mi is azt, hogy a világ háromdimenziós? Aki már ezt az ellentmondást is fel tudja oldani, és másnak is el tudja magyarázni, magasabb osztályba léphet, és elkezdhet olvasgatni arról, hogyan is kezeli a dimenzió fogalmát a kvantummezőelmélet, miért számolnak a húrelmélet szakemberei 26, 10 vagy 11 dimenziós téridőben (és akkor már nem tesz olyan javaslatokat, hogy ez a szám takarékossági okból csökkenthető, mondjuk 5-re...).

És persze még nem volt szó arról, hogy ha a dimenzió bizonyos vektorok maximális száma, akkor hogyan is beszélhetnek a matematikusok „fraktáldimenzióról”, azaz olyan alakzatokról, amelyek dimenziójának jellemzésére nem egész, hanem tört, sőt irracionális számokat kell használni. Vajon mi köze a Hausdorff-Mandelbrot-féle fraktáldimenziónak a dimenzió korábban elemzett fogalmához?

Ahogy egy korábban sokat emlegetett klasszikus modta: „Tanulni, tanulni, tanulni!”

Az előző bekezdésekben EGYETLEN EGY matematikai-fizikai fogalom helyes használatához szükséges matematikai és fizikai háttértanulmányokról beszéltem! A tudomány persze nem egy, hanem számtalan ilyen és hasonló bonyolultságú, egymással összefonódott fogalmat használ. Aki ezt megérti, az nem fogja követelni, hogy vitapartnere néhány sorban ossza meg vele tudományos ismereteit, hogy utána ő is egyenrangúan képzett szakemberként szállhasson szembe vele. Aki a matematikai és fizikai fogalmak alapos elsajátításának hosszú és rögös útját meg akarja spórolni, néhány ismeretterjesztő könyv és tv-műsor felületesen használt szakkifejezéseinek még felületesebb használatával azt gondolja, hogy érdemben hozzá tud tenni valamit a tudományhoz, sőt új utakra tudja azt irányítani, az súlyos öncsalásba hajszolja magát. Egy kiváló katonai szakembert, Bástya elvtársat idézve: „Szerénység, elvtársak, szerénység!”

Ennek a fórumnak sem az a célja, hogy elméleti fizikusokat vagy kozmológusokat képezzen. Erre a célra ott vannak az egyetemek, az önképzéshez pedig sok kiváló (és rengeteg képlettel teli) tankönyv. Az ismeretterjesztő előadások, cikkek és fórumok célja csak az lehet, hogy az érdeklődő laikusokból jól tájékozott laikusokat neveljenek. Olyanokat, akik első pillantásra vagy második olvasásra megértik, hogy a sajtó pongyola és egyre bulvárabb jellegű tudományos rovataiban megjelenő hírek közül melyiket és mennyire kell komolyan venni. Akik tudják, hogy a KFKI-ban nem az „ötödik” dimenziót keresik, hogy a Nap nem robbanhat fel holnap szupernovaként, akik azonnal továbblapoznak, ha azt olvassák, hogy egy kisbolygó „nyílegyenesen megcélozta a Földet, és 26 év múlva ideér”. Akik felismerik és értékelni tudják az igazi tudományos felfedezéseket, és el tudják választani őket az áltudományos blöfföktől, rossz- vagy akár jó szándékú, tudományosnak látszó halandzsától. Ha pedig valami furcsa újdonsággal találkoznak, amit nem tudnak hova tenni, nem szégyellik megkérdezni a hozzáértőktől. Jómagam már harminc éve azon dolgozom, hogy minél több ilyen, a természettudomány (speciálisan a részecskefizika és a kozmológia) témájában jól tájékozott laikus legyen az országban. Tudom – és ők is tudják – hogy nem ők fogják megkapni a következő fizikai Nobel-díjat. De meg fogják érteni, és értékelni tudják, miért, mekkora teljesítményért adták ki. Biztosan nem egy félreértett szakkifejezések egymás mellé helyezésével, a tudomány művelőinek mély lenézésével készült „elméletért”...

No de hát a tudomány felkészített, hivatalos művelői sem kapnak mind Nobel-díjat! Akik végigjárták egy-egy tudományág hivatalos felkészítő intézményeit, letették a szükséges vizsgákat, számot adtak a szakkifejezések értő és adekvát alkalmazásának képességéről, így aztán papírt kaptak arról, hogy tudományos megnyilatkozásaikat a többiek legalábbis komolyan vehetik – nos ők sem váltják meg mind a világot! Ma a Földön sok ezer (vagy akár tízezer) kutató dolgozik az elméleti fizika szakterületén. És a legtöbben csak reménykednek abban, hogy hosszú évek kemény tanulását követő, ugyancsak hosszú évek munkájával létrehozott kutatási eredményeik nem hullanak a semmibe, henem legalább egy kis téglát ők is odatesznek az elméleti fizika egyre növekvő építményéhez. Olyan téglát, amit a legközelebbi takarításkor nem dobnak félre undorodva (vagy ami még rosszabb: közönyösen), hanem ami tartósan beérül az épület tartószerkezetébe, és esetleg még évszázadok múlva is emlékezni fognak arra, ki volt az, aki odatette. De ez csak kevés kutatónak adatik meg, sőt sokaknak már csak halála után jut ki ez a dicsőség. A legtöbben szorgosan kutakodnak a szanaszét heverő építőkockák között, és megpróbálják valamelyiket odailleszteni az egyre növekvő építményhez. Csoda-e, ha nem veszik komolyan azokat, akik soha sem értették meg az épület eddigi konstrukciója során szerzett tapasztalatokat, eljárásokat, elért eredményeket – sőt azt sem tudják, hogy ilyesmi létezik –, viszont láttak egy távoli fotót az épületről, hallottak néhány bombasztikus, tévesen használt szakkifejezést, és most azzal bombázzák az építkezőket, hogy rombolják le az egészet, és az ő szuperzseniális indítványaik alapján kezdjenek valami egészen másba?

Nem árt azt sem tudni, hogy a tudomány fejlődése során eddig sohasem dobtak ki teljességgel egy korábbi elméletet. Tiszteljük meg elődeinket és a kortárs kutatókat annak feltételezésével, hogy ők sem lopták a diplomájukat, nem teljesen hülyék, és hogy az általuk létrehozott tudomány több–kevesebb hiányossággal, de működik. Nem lerombolni kell tehát, hanem továbbfejleszteni. Az új elméletek nem elsöprik, hanem kiegészítik, általánosítják a korábbit, amely a korábbi, szűkebb hatókörében továbbra is használható marad. A traktortervezőknek ma is jó a newtoni mechanika, sem a relativitáselméletre, sem a kvantummechanikára nics szükségük. A kívülről jött, mindent megváltoztatni akaró önjelölt forradalmárok egyik alapvető tévedése éppen ez: azt hiszik, hogy mindent újra kell kezdeni, ezért nincs szükségük az eddigi ismeretek megtanulására. Pedig enélkül nem megy, és a nagy újítás nevetségbe fullad. (Apropó: közben rájöttem, hogy Napóleon katonáinak a lakktáska fontos lehetett volna, de az önborotva-készletre az orosz télben nem lett volna szükség.)

Ez a fórum nem azért jött létre, és a továbbiakban sem azzal foglalkozik, hogy az adott tudományhoz nem értő, ám világmegváltó ötletekkel előálló laikusok gondolatait, önmaguk által „elméletnek” tartott ötletfüzéreit „tudományosan” megvitassa. Ha a gondolat valóban tudományosan értékelhető, akkor erre a célra ott vannak a tudományos folyóiratok, oda kell beküldeni az elméletet (persze a megfelelő formai, tartalmi és érvelési szabályok betartásával – ez további több éves tanulást és gyakorlatot igényel). Viszont szívesen terjesztjük a tudomány tényeit, fogalmait, elméleteit és hipotéziseit az érdeklődő laikusok között, remélve, hogy egyre inkább összeáll a fejükben a kép, egyre átfogóbb (bár szükségszerűen felületes) ismereteik lesznek arról, mivel is foglalkozik valójában a természettudomány, és milyen módszerekkel teszi ezt, és milyen új eredményekre jutott. A fórum jelenlegi tagjai között örömmel fedeztem fel azokat, akik más fórumokon már bebizonyították: birtokában vannak a szükséges ismeretterjesztő vénának és elhivatottságnak. Örömmel várom további cikkeiket.

Akik viszont nem mélyültek el egyes természettudományokban, de érdeklődnek az eredmények iránt, azok olvassák el a fentiek cikkeit, és kérdezzenek. Nem tudni valamit, és kérdezni: nem szégyen. Nem tudni valamit, de azt állítani, hogy jobban tudom: nagyképűség, ráadásul nevetséges. Csekély ismeretekkel osztani az észt: nem hoz eredményt, csak kudarcélményt. Érdeklődve utánaolvasni a világ csodáinak: izgalmas és érdekes kaland.

dgy

[dgy]

És most egy sokkal rövidebb hozzászólás.

Kedves Tuaregó,

ha azt hiszed, ez a fórum azért jött létre, hogy újra elővezesd sok más fórumban leszerepelt ötleteidet, amelyek mind azt bizonyítják, hogy szemed és füled előtt speciális szűrő van, és csak a saját elképzeléseidnek megfelelő gondolatokat engedik be, ha azt hiszed, hogy ezeket a téves elképzeléseket és a hozzájuk tartozó (persze azokat nem bizonyító) ábrákat itt is elsütheted, akkor nagyon tévedsz.

Ha azt hiszed, hogy hosszú "ez sem tetszik", "az sem tetszik" sorozatoddal (melyet Sanyilaci már beidézett) te szabhatod meg, hogy a fórum milyen legyen, milyen közléspolitikát folytasson, mit tekintsen megengedhetőnek és mit nem, akkor ismét csak nagyon tévedsz.

Ha már készíted elő a gyorsulva táguló Univerzumról szóló, immár nyolc évvel ezelőtti Fizikai Szemlében megjelent ábrát, amit azóta a mérések - és a cikk szerzőjének álláspontja is - régen meghaladtak, és azt hiszed, hogy ennek az ábrának a közlésével bárkit is meggyőzhetsz másról, mint saját értetlenségedről és csökönyösségedről, akkor ismét csak nagyon tévedsz.

Ha azt hiszed, hogy a Csillagvárosban korábban sok cikken át közölt ostobaságot, mely szerint a galaxiskarokban a központi fekete lyuk felé áramlanak a csillagok, és eközben perdület keletkezik, itt is megismételheted, azaz elemi, középiskolában tanított fizikai tények megcáfolásával akarod etetni az olvasókat - hát ismét nagyon tévedsz.

Már a Csillagvárosban és korábban az origóban is megmondtam: tényekről nem folytatunk vitát. Ha valaki nem érti a perdületmegmaradás tételét, forduljon a középiskolai tankönyvekhez.

Hoppá, hiszen a perdületmegmaradás "cáfolatát" a legutóbbi cikkedben ide is bepöttyentetted. Ez volt az utolsó csepp.

Így hát közlöm veled: mivel sem a fórum céljával, sem közléspolitikájával, sem a tudományos tényekkel nem értesz egyet, ideje levonnod a következtetést: ez nem a te fórumod.

Ne zavard jelenléteddel és ostobaságaiddal a többi fórumozót. Van épp elég hely, ahol Gézooval együtt terjesztheted az igéidet.

dgy

[Tuarego]

[Sanyilaci]

[Tuarego]

[Lawrence]

Sziasztok!
Örömmel látom, hogy dgy egy új "szűz" fórumot csinált (természetesen köszönet a többieknek is), de azt is látom, hogy a Csillagváros fórumához hasonlóan itt is megjelentek a "rontás erői". Ezzel kapcsolatban szeretnék megosztani Veletek egy történetet. A Csillagváros fórumot a kezdetektől követtem, sőt dgy magyarázatait a fekete lyukakról és a Higgs mezőről külön ki is nyomtattam, de nem nagyon szóltam bele a témába. Végzettségemet tekintve vegyészmérnök vagyok, úgy hogy nem érzem magam megfelelően felkészültnek az érdemi hozzászóláshoz, bár a csillagászat gyerekkorom óta a "nagy szerelem" nálam. 2009-ben elvégeztem az ELTE csillagászati alaptanfolyamát, mit mindenkinek jószívvel ajánlok, ha még létezik. Tehát én is csak érdeklődő laikus vagyok, de napi munkám során (preparatív szerves kémia, gyógyszerkémia) megtanultam a tudományos munka menetét. Tehát a történet:
Facebokon összeakadtam egy illetővel, legyen XY, aki azt írta a lapjára, hogy kozmológus. Ennek persze megörültem, de hmara kiderült, hogy az illetőnek még érettségije sincs és bár teljesen tiszteletre méltó módon magántanárhoz jár, de még csak most birkózik a másodfokú egyenletekkel (!). Ennek ellenére XY élénken bírálta a mainstream tudományt és mindenféle "elmélettel" állt elő. Nem birtam meggyőzni, hogy a tudományos munkához ismerni kell a meinstream tudományt (ahogy Ti is írtátok) és bizonyítani kell az állításokat. Pl. ő olvasta, hogy a fénysebesség állandó (a Wikipédián) és most leleplezte a relativitáselmélet hibáját, mert a világegyetem gyorsabban tágul a fénysebességnél. Fogalma sem volt arról, mi az inerciarendszer, spec és ált rel. Javasoltam neki, hogy olvassa el dgy írásait erről a témáról a Csillagvárosban. Erre kijelentette, hogy ő nem hajlandó senkitől elfogadni a tudást, aki mainstream tudós. (vagy valami hasonló indok volt) A másik megjegyzés, ami szíven ütött az volt, hogy ő csak tudományos szaklapokat olvas. Erre megint megkérdeztem, mik azok. A válasz: a Hihetetlen magazin és a Meteor (!) Nem ragozom tovább, nem lehetett meggyőzni. Csak ezért írtam ez le, mert valahogy manapság a sok önjelölt "tudós"-ba semmi szerénység és alázat nem szorult. Szerénység a tudásukkal kapcsolatban és alázat a tudomány és a tudás iránt. Mondják nagy hangon a tutit és meg vannak sértve, ha ezt nem veszi be valaki.
Ugyancsak az illető beszélt nagy mellénnyel a kvantummechanikáról és belekevert valami ezoterikus rezgésállapotot, vagy mit tudom én, mit. Megint nem álltam meg és kértem, hogy inkább meséljen a valódi kvantumechnaikáról. Ekkor beleszólt a beszélgetésbe egy illető, aki a saját állítása szerint (a nevére nem emlékszem) katonatiszt, nyugdíjas és több diplomával rendelkezik és kétszáz szakcikket írt és jól letolt, hogy miért bántom XY-t. A világért sem mondom, hogy azonos lenne a mi kedves Doktor urunkkal, csak jelzem, hogy mennyien vannak, akik szétoffolják az ilyen kitűnő fórumokat, csak azért, hogy hatalmas egójukat mutogathassák.
A szerénységre és alázatra szerettem volna felhívni a kedves fórumtársak figyelmét.
Üdvözlettel
Horváth Gyula