Szerző: Zsolt68 » 2018.03.31. 10:59
Nem azt írtam, hogy csak a körforgalomnak van hatása, hanem azt, hogy a körforgalmat érdemes megfontolni. Valamint még azt is, hogy az úthálózat kanyargását (térben) nem tudom kiszámolni. Térbeli kanyargás alatt értendő három dolog: az út síkbeli kanyargása, a lejtők/emelkedő, valamint a felszín görbülete.
És közbn az járt a fejemben, hogy Németországban van egy autópálya szakasz Stutgart környékén, aminek a két sávja egy hegy két oldalán halad. Nem 5 méter van köztük, hanem egy jókora hegy. (Háttér infó: az első v.h. után megtiltották a németeknek, hogy széles utakat építsenek. De a békeszerződés azt nem tiltotta, hogy egymás mellett haladjon két külön kétsávos út. Így keletkezett az autópálya. Sok helyen még az eredeti út van, a fenti okok miatt leállósáv nélkül. Időnként van Pannenplatz. Ja és hogy a két sáv között időnként van egy hegy vagy egy tó.)
Talán számoljuk a kanyarodást elemi fordulatonként.
A forgatónyomaték karja
Ahol a Föld sugara.
A megfordulás helyén a felszínt tekintsük lokális érintő síknak. Szerintem a metrika , bár ebben nem vagyok biztos. (Laci belekotyoghatna.)
Ezek után vegyük a fordulás szögéhez tartozó erőlökést haladási sebességet feltételezve.