A feladat utolsó része, hogy mit mondhatunk a hullámvektorról a közegben.
Az egyik aspektus amivel eddig nem foglalkoztunk, az a reflexió kérdésköre. Ezt általában a nyaláb polarizációjának függvényében, a felületre merőleges, és párhuzamos polarizációjú komponensekre külön-külön kellene kiszámolni.
Habár megmutatható hogy a reflexió szöge a hagyományos viselkedéstől nem tér el, ebben a specifikus esetben gyakorlatilag nem lesz reflexió, mert a közegbeli hullám-impedancia megegyezik a vákuuméval.
, amelyre most nem részletezett módon belátható, hogy ilyen esetekben pozitív valós résszel kell hogy rendelkezzen, ennek megfelelően értéke 1.
A reflexiós együttható viszont a két közeg impedancia-különbségétől függ, emiatt nem lesz a megadott paraméterek mellett, reflektált nyaláb.

Tudjuk hogy a felület mentén a közegen kívül és belül azonosak kellenek hogy legyenek a térerősségek, ami csak akkor teljesülhet, ha a felületmenti komponensek azonosak a bejövő hullám komponenseivel.
Azonban változatlanul teljesül, hogy a fényre , ebből kvalitatívan megérthető a teljes reflexió esete is; ha a nyaláb jóval kisebb törésmutatójú közegbe lép, akkor bizonyos körülmények között ez csak úgy teljesülhet, ha a hullámszámvektor normális irányú komponense képzetessé válik. Ez exponenciálisan lecsengő térerősségeket jelent.
A fizikai optikában sztandard módon, az átmenő nyaláb elektromos térerősségét írhatjuk

módon, ahol a "T" transzmissziós tényező nem játszik szerepet, a tér-idő függés pedig

, ahol az "s" vektor a hullám terjedési iránya (egy egységvektor), megegyezik a Snellius-törvény alapján már korábban kapott iránnyal.
Indexesen kiírva, , ahol most és .
Ebből eredően felrajzolhatjuk a hullámszámvektorokat, az ábrán piros nyilak jelölik:

Illetve egy impulzus viselkedése is modellezhető: