Szerző: Antares » 2017.06.06. 16:30
Ez a "leárnyékolás" azért elég durva. Mágneses erővonalakat szerintem nem lehet úgy leárnyékolni, hogy odateszek valamit, abba befutnak az indukciós erővonalak, aztán megszűnnek, mivel azoknak mindig önmagukba kell záródniuk. Ilyen leárnyékolást tehát csak valami olyan módon tudok elképzelni, hogy egy másik mágneses teret ültetek az eredeti térre, ami pontosan úgy oltja ki azt, hogy a kívánt térrészben ne legyen B. De ha már sikerül ilyen kioltó teret csinálni, ami az ábráknak megfelelő, akkor az nem csak a falak mentén fogja befolyásolni az eredeti teret, hanem mindenütt. A réseknél is. Tehát egyáltalán nem biztos (sőt biztos, hogy nem) olyan lesz a tér, mint eredetileg volt, és így semmi okunk feltételezni, hogy az erők a nyílásoknál valóban a nyilak szerint hatnak.
Tudom, a feladat az, hogy úgy oldjuk meg, hogy mégis sikerül így kioltani a teret, de nem tudom, ennek van-e értelme így. Hiszen a megfelelő kioltó tér (az árnyékolás) annyira megváltoztatja az erővonalszerkezetet, hogy annak már valószínűleg semmi köze nem lesz az eredeti, árnyékolás nélküli rendszerhez.
A második ábrát egyébként nem nagyon értem, az a derékszögű valami egy cső? Vagy csak egy tartórúd?