Szerző: api » 2016.12.16. 12:07
Az általános relativitáselméletről szokták azt mondani, hogy egyáltalán nem volt benne a kor levegőjében, Einstein helyett más nem hozta volna létre. Nem is valami felfedezés, hanem valaminek az önálló megalkotása, szinte mint egy műremek. Ehhez képest a befejezés utolsó hónapjaiban szoros elsőbbségi verseny alakult ki közte és David Hilbert matematikus között. Aki utólag elismerte ugyan, hogy a fizikai vízió egyedül Einstein érdeme. Persze egy fizikai elmélet matematikai szerkezete a vízió ugyanilyen fundamentális része, s bár Einsteinnek ebben is elsőbbsége volt, de évekig bizonytalankodott a matematikai érvek erősségében, s az utolsó időkben kétségtelenül segített legyőzni ezt Hilbert konkurenciája. Talán egyfajta biztonságtudatot is adott neki, hogy egy ilyen matematikai géniuszt ennyire meggyőznek, sőt versenyre inspirálnak a gondolatai. Itt tegyük még hozzá, hogy azokra a matematikai eszközökre és érvekre Einstein nem egyedül jutott, hanem Marcel Grossmann zürichi évfolyamtársa és barátja segítségével, aki nála mindig jobb volt matematikából, és matematikát tanított a Zürichi Műszaki Főiskolán. De hogy az általános kovariancia eszméje valóban maradéktalanul keresztülvihető a fizikában, és az tényleg képes puszta geometriává tenni a gravitációt, ebben az őrültségben csak Einstein hitt annyira, hogy tíz évet és teljes szakmai hitelességét feltegye rá. A fizikus kortársak egy lyukas garast se adtak volna a sikerre, bárhogy tisztelték is korábbi eredményeiért.
- These users thanked the author api for the post (total 2):
- karit • tuloktulok