Szerző: api » 2016.11.21. 20:58
Itt a szárazföldön, a dimbek-dombok és a horizontot eltakaró mindenféle por, pára, civilizációs fények és tárgyak miatt sohasem látjuk a föld domborulatát. De a tengeren néha egészen mellbevágóan szembesülhetünk vele. Például már abból, hogy a kb. egyenes vonalban terjedő VHF rádiójelekkel, és a kb. 15-20 m magas árbocok csúcsán lévő antennákkal csak max 40-50nm távolságba lehet összeköttetést létesíteni.
Közvetlenül látni viszont egészen sokkoló. Én először Ciprusról Latakiába tartva szembesültem vele. Egy hosszú éjszakai menetben, pusztán műszerekre és csillagokra navigálva, az ember már nagyon várja az első kézzelfogható visszaigazolást, valami világítótorony fényét, vagy egy kikötő lámpáit. Egyszer csak meg is jelent valami, először még bizonytalanul, de nemsokára már határozottan. Nem vártam, hogy ennyire messze ellátszhat valami parti fény, ezért egy épp felkelő csillagra gondoltam. De hosszan figyelve se akart feljebb emelkedni, sőt amikor visszaültem a kormányhoz, eltűnt. Jó, hát hullámzik, ami el-el takarja. De nem, ha felálltam, újból ott volt, amikor leültem, kikapcsolt. Legalább egy órán keresztül csinálta, annyira elvágólag, hogy sokáig nem is értettem, nem tudtam elhinni, hogy egy leülés ennyire tisztán kimutathatja a Föld domborulatát. Továbbra se ment feljebb egy tapodtat se, nem csillag volt. Másnap a kikötőben aztán kiderült, hogy 30m magas kandeláberek világították ki az egészet, nyilván azt láthattam az éjjel.
(Akkoriban még nem állomásozott ott annyi orosz hadihajó, csak Szír rakétavető naszádok.)