Landau hangsúlyozza, hogy a számolás egymástól infinitézimális távolságban levő "térpontokra", azaz (az adott metrika szerint) egymáshoz képest nagyon közel "álló" űrhajókra vonatkozik. Ebben az esetben az oda- és visszafelé szinkronizálás között csupán másodrendű (a metrikus tenzor komponenseinek sorfejtéséből adódó) különbség lesz - ezt pedig elhanyagolhatjuk. Így a szinkronizálás megadott definíciója korrekt.
Véges távolságokra a módszer nem alkalmazható, az ilyen módon végrehajtott szinrkronizálással létrejött "szinkronizálva lenni" viszony ugyanis nem ekvivalencia-reláció. Landau is megmutatja, hogy a reláció nem tranzitív: egy űrflottát a vezérhajóból körbeszinkronizálva a jel visszalrkezésekor nem az eredeti időt kapjuk, időkülönbség lép fel - ez a tranzitivitás cáfolata. Véges távolságokon ez a reláció még csak nem is szimmetrikus - épp ez az, amit te állítasz, és ami az első ábrán látszik is. De ez nem baj, mert úgyis tudjuk, hogy nem ekvivalencia-reláció - ilyen, de nem tudunk jobbat. Amire ténylegesen alkalmazzuk, az csak a nagyon közeli pontok szinkronizálása. Az egész téridőt nem lehet szinkronizálni - kivéve (ahogy Landau is megmutatja) ha a metrikus tenzor vegyes (idő-tér-) komponensei azonosan nullák. Ekkor a rendszeridő egyben szinkronidő is.
A második példád, az állandó gyorsulással mozgó űrhajó viszont épp olyan példa, ahol a fénysugaras szinkronizálás véges távolságokra is szimmetrikus és tranzitív relációt definiál (legalábbis 1+1 dimenzióban). Érdemes számítással követni a feladatot: hiperbolikus függvényekkel kell paraméterezni az űrhajó aljának és csúcsának mozgását leíró hiperbolákat, fel kell írni az ábrán 45 fokos egyenesek egyenletét, megkeresni a metszépontokat, követni a visszavert fénysugár pályáját stb. Kiderül, hogy ebben az esetben a véges távolságban mozgó objektumok között lehetséges szimmetrikus és tranzitív szinkronizálás - ezt valósítja meg a második ábrád fekete vonala. Igaz, hogy ebben az esetben viszont szingularitás lép fel: az ábra origója kitüntetett pont, ugyanis a hiperbolák minden pontjávan "egyszerre" van, ebben a pontban metszik egymást a szinkronizációs időfelületek. (Ezt Landau meg is írja a "Szinkronizált vonatkoztatási rendszer" című fejezetben, igaz, ott a szingularitást nem a gyorsulás okozza, hanem - az Einstein-egyenleteken keresztül - a téridőt görbítő anyag.)
dgy

