Szerző: Albin » 2016.07.29. 21:22
Tisztelt Fórum!
Kicsit bátortalanaul vágok neki, ugyanis ez életem második fórumbejegyzése. Segitséget szeretnék kérni, bár nem vagyok maradéktalanul meggyőződve arról, hogy jó helyen járok. A helyzet az, hogy csaknem másfél évtizednyi, kitartó és állhatatos munka eredményeképpen sikerült a közoktatási rendszeren gyakorlatilag kimutathatatlan mennyiségű tudást megszerezve átvergődnöm. Majd ezt követően fennhanyattlebegve az életen nekifogtam réveteg alkoholmámorban, nagyivű terveket szövögetve semmittenni boldogul. El is határoztam, hogy ez igy igazán jó is lesz, köszönöm maradhat. Csakhogy mostanság történt itt néhány dolog. Amit ezekből mindenképpen szükségesnek tartok megemliteni, hogy most nem részletezett körülmények következtében éppen újra egy iskolapadban ülve felfigyeltem, ahogyan a Tanár úr egyszercsak felcsendülve hátralép és azt mondja lelkesülten a kéttáblányi levezetett egyenletre nézve, hogy: "Ugye milyen szép?!" és.. tényleg! Nem tudom, hogy miért és azt sem hogyan lehet, de éreztem, hogy miért mondja. Medöbbenve beleszerettem a matematikába. én, a 33 éves alkoholista, aki nem tud papiron osztani. (Hamar vettem egy matek könyvet, meg egy számológépet.)
A másik fon.. nem, ez igy hosszú lesz. újrakezdem: Szóval a kérdésem az, hogy van rá esély, hogy egy csekély értelmű vénember az alapokról szorgalmasan elkezdve otthon, könyvekből tanul matematikát és fizikát és néhány év múlva kiszámolja az olyan egyenleteket, amikben nincs is szám, csak betű meg ákombákom, és tudja majd hogyan süt a Nap, és hogy miért nem repeszt el a Hold a nyúlon túl, mikor csak ugyanaz a gravitáció vonzza, ami a kezemben tartott sörösüveget és azt szerencsére mégis fel tudom emelni(Pedig nem vagyok erős, sőt!), és, hogy miért olyan nagy dolog, hogy eegyenlőemcénégyzet? Vagypedig ehhez már késő és egyébként is születés jogán ért meg valaki ilyen dolgokat?
Válaszát előre is köszönve maradok tisztelettel: Albin -a nem indokolható vesszők manifesztációja
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára
Albin 2016.09.01. 22:25-kor.