Célszerűbb volna izometrikus, távolságtartó beágyazásról beszélni (hiszen az az "igazi"). A topologikus sokaságokon a metrika mindenféle lehet, meglepő ezért, hogy ha van egy metrika, akkor van olyan elég sok dimenziós euklideszi tér, amelyben a(z n-dimenziósan definiált) Riemann-sokaságon lévő metrika éppen a nagy tér euklideszi metrikájának megszorítottja a beágyazott sokaságra.
Gondoljunk bele, mennyire meglepő ez a tétel: n+1-dimenziós tér euklideszi metrikája nem adja vissza az n-dimenziós Riemann-sokaság metrikáját, nincs beágyazás, de a dimenziószám növelésével ez lehetségessé válik.
https://en.wikipedia.org/wiki/Nash_embedding_theoremAzért is lényeges ez, mert az általános relativitáselmélet pszeudo-Riemann modelljeit praktikusan mindig "rádefiniáljuk" egy Riemann-sokaságra (ahogyan a Minkowski-geometriát négydimenziós euklideszi térre).
Ha absztrakt topologikus sokaságnak tekintjük az Univerzumot, az teoretikusan helyesnek tűnik (tehát, hogy a téridő absztrakt sokaság), de matematikailag lehetséges egy óriási, számunkra - fizikai észleléssel - talán hozzáférhetetlen térbe ágyazott Univerzummal dolgozni.
El sem tudom képzelni, hogy milyen fizikai kísérlettel, kozmológiai megfigyeléssel dönthető el ez a beágyazási kérdés - vagyis, hogy a téridő beágyazott topologikus sokaság-e.
Különben több matematikai trükk vagy ekvivalencia van a matematikai fizikában, ami elméletileg probléma lehet. Gondoljunk a Wick-forgatásra; képzetes idővel Lorentz-transzformáció, vagy euklideszi tér - sokszor mindegy.