Fekete lyuk

[Macska Bonifác]

Kb mint egy nyújtópadon. (Tangenciális irányba meg szorít, azaz kb mint víz alatt.)

A “minden bizonyhoz” szerintem kéne tudni, hogy hogyan érzékeli az ideg a mechanikai hatást, és hogy mi történik vele spagettizálódás során.

[G.Á]

A kérdés a fájdalomérzet puszta kialakulására vonatkozik, de igazad van, ha precízek vagyunk, fontos tényező, hogy a receptorokban a jelnek van-e ideje kialakulni, majd eljutni a központi idegrendszer megfelelő részére, ahol kialakul az érzet.

A mechanikai receptoroknak több fajtája is van, de szerintem a leggyorsabban reagáló típusnak is legalább századmásodperc szükséges a jel kialakulásához.
Az emberi idegrendszerben a jel emlékeim szerint hozzávetőlegesen hangsebességgel terjed.
Az érzet kialakulásának az idejét nem tudnám megbecsülni sem, mindenesetre a fájdalommal kapcsolatos ingerek egy része gyorsabban dolgozódik fel a gerincvelőben mintsem ki tudna alakulni a tudatos fájdalomérzet.
Mindenesetre megfelelő irodalmi adatok segítségével ki lehetne számolni, hogy mennyi idő szükséges a különböző receptorokból eredő mechanikai ingerek feldolgozásához.

Már csak az lenne a kérdés, hogy van-e elég idő kialakulni a fájdalomnak, mielőtt az árapályerő megsemmisítené a fájdalomérzet kialakulásának helyét.
Amennyiben azonban a jelek terjedésénél lényegesen gyorsabban szakítaná szét az idegszálainkat az árapályerő, akkor is el kellene számolni a belső fülünknek az agyunkhoz talán legközelebb eső receptoraival. Itt feltehetően a jel kialakulásának és a jelfeldolgozásnak az ideje dominálna.
Hogy lehetne-e ennél rövidebb idő alatt szétszakadni, az az ember rugalmassági tulajdonságain, az ember trajektóriáján és relatív elhelyezkedésén, illetve az árapályerő paraméterein múlik.

Ezenfelül természetesen elképzelhető, hogy az illetőnek kioperálták az agyát. Akkor lehet hogy tényleg nem érez fájdalmat.

[Macska Bonifác]

[G.Á]

Én ugyan nem értek hozzá, de a gravitációs hullámok keltése egy lineárisan mozgó test esetén talán a harmadik deriválttól (gyorsulás gyorsulása) függene, persze csak akkor ha a tested végig gömb alakú.
De ha most hülyeséget is mondok, az majdnem biztos hogy perturbációszámításon kívül más módszer nem igazán jöhet szóba.

[triasz]

[Macska Bonifác]

Ez az ábra segít:


?

A hátsó lámpa az űrhajós számára (lokálisan) ugyanúgy világít mint a horizont átlépése előtt.

A kinti világból nézve nagyon nem lehet nagyon jól helyet rendelni a beesett űrhajósnak. De mondjuk nézhet ki úgy, hogy a kinti idő szerint ha eltelik 1 időegység, akkor az űrhajó, a hátsó lámpájának fénye, és az első lámpájának fénye mind befelé mozdulnak el, csak az első lámpájának a fénye jobban, a hátsó lámpa fénye kevésbé.

[takacs.ferenc.bp]

Érdemes tanulmányozni a oldal ábráit, hogyan illeszkedik a belső, és a külső tér görbülete egy csillag felületénél.
A belső egy gömbfelület (), a külső egy forgás-gyökfüggvény () részlet. Ahogy növeljük a tömeget, úgy a belső gömbfelület közelít a félgömbhöz, a gyökfüggvény pedig a nulla pontjához. Amikor elérjük a kritikus tömeget, akkor egy félgömbünk van, és egy nulla pontból induló gyökfüggvényünk. A kettő forgásfelület illeszkedése függőleges, vagyis itt kezdődik a fekete lyuk keletkezése, a kollapszus (). Ugyanakkor nem állítható, hogy a csillag belseje is összeomlik, vagy pontszerűvé akarna válni, hiszen a csillag közepén mindvégig sima és, görbületlen volt a tér, lévén az a félgömbfelület alja.

A pontszerűvé való összeomlás minden bizonnyal csak a vákuum megoldásban létezik, tehát amikor eleve azt tettük fel, abból indultunk ki, hogy az összes tömeg a középpontban van, és az egész fekete lyukat leírja ez a vákuum megoldás.
Ezzel szemben a kollapszus nem a középpontban következik be, és nem látok arra okot, hogy később szűkebbé váljon, tehát elmozduljon a középpont felé. csökken a sűrűség növekedésével és növekszik az új tömegek behullása által a tömeggel arányosan, így gyorsabban nő, így a felület eltűnik a horizont mögött.

A belül levők csak a maguk felett levő tömeg terhét érzik, amit az anyag nyomása közvetít, és ami valószínűleg szintén csak véges mértékben tud növekedni. Ugyanis egy adott tömeg felhalmozódása után a tömeg közepe már nem fogja észlelni a felszínen felhalmozódó tömegeket, azok az univerzumra adott megoldásokban látható módon egy külső eseményhorizont mögé kerülnek.

Mivel nem tudok utána számolni, így ez csak egy elmélkedés.

[dgy]

[dgy]

[takacs.ferenc.bp]

Valóban vannak olyan tévedéseim, amit a cikk tüzetesebb tanulmányozásával elkerülhettem volna.

Így tehát nem akkor következik be az összeomlás, amikor a belső gömb központi szöge 90°-os, hanem már 70,5° elérésekor, amikor . is bonyolultabban függ a tömegtől, és sűrűségtől, nem csupán a sűrűség függvénye. De az összeomlás említése kapcsán azt írja, hogy az egy időbeli folyamat, amelyre nem ad megoldást a metrika. Tehát annak állítása, hogy pontszerűvé válik a csillag tömege, nem következik a leírtakból. Az csak az időbeli fejlődés szimulációjával lenne kideríthető.

Természetesen én sem gondolom, hogy a külső szemlélő megfigyelése elé akadályt állító horizont azonos lenne a belülről kifelé tekintést akadályozó horizonttal. Éppen azt írtam, hogy itt az univerzum modelleket kell tekinteni, mivel az univerzumban sem láthatunk el végtelen messzire. Durván becsülve a fekete lyuknak nyolcszorosára kell híznia, hogy a csillag belseje már ne lássa a felszínt, vagyis olyan legyen a központ számára, mintha minden irányból fekete lyukakkal lenne bekerítve. Ekkor az ezen túli részek már nem befolyásolják a középpont gravitációs terét.