Kiinduláskor (t<0) A, és B azonos hőmérsékletű, és hőkapacitású.
De B számára nagyobb a hullámtér, és a hullámtér maga is tárol adott hőmérsékletű sugárzást.
Ha az A és B pillanatszerűen egyenlő mértékben felmelegszik t=0 időpontban, akkor melegebbé válnak a hullámtérnél, tehát eltérő lesz a bejövő, és a kimenő sugárzásuk, és ezért elkezdenek visszahűlni. Ezt a különbséget elvben meg lehet csapolni, energiát lehet kivenni mindkét sugárzónál.
Az A-hoz B megnövekedett (majd a visszahűlés miatt csökkenő) sugárzása két lépcsőben érkezik meg. Először a kis ellipszisről, majd később a nagy ellipszisről. Ezek a hullámok nagymértékben csökkentik A további hűlését.
B-hez is két hullámban érkezik meg A megnövekedett (majd a visszahűlés miatt csökkenő) sugárzása, de ezek megérkezése előtt B-t hamarabb eléri a saját melegebb állapotának (t=0 állapottól) sugárzása, ami miatt ettől kezdve lassabban hűl A-nál.
Amíg be nem áll a termikus egyensúly, addig a sugárzások eltérőek a különböző irányokban, így abból szinte bárhol lehet energiát lopni. Ez nyilván csak egy töredéke lehet az A, és B pontokban közölt energiának.
Másodfajú örökmozgóról akkor lehetne beszélni, ha az A, és B pontokban közölt energiát teljes egészében ki tudnánk nyerni. Ez lehetetlen. Csak a hullámtérben tárolt energia különbségét tudjuk megcsapolni, és azt is csak a kiegyenlítődés szintjéig. Tehát mindenképpen elveszik az az energia, amely a hullámtér hőmérsékletét emeli. De az efféle energiahasznosításnak nem sok köze van az ábrán levő trükkös szituációhoz. Egyetlen melegedő sugárzó pont az üres univerzumban hasonló lehetőséget teremt a sugárzásból való energia termelésre.
