Egy laikus kérdés ami,foglalkoztat

[Banzai]

[api]

[api]

Nem tudom mennyire sikerült ezeknek a sugárzásoknak a különböző stádiumait megmérni, mert hosszú útja, több különböző szakasza, illetve lehetséges ága van a folyamatnak, amely során egy molekula- és porfelhő gravitációs összehúzódása csillagok keletkezésébe torkollik. Először egy távoli-infravörös tartományba eső sugárzásban szabadul meg az energiától, majd egy bizonyos sűrűség elérése után annyira átlátszatlanná válik, hogy onnan kezdve már inkább csak konvekció révén. De ennek során meg lassanként annyira felmelegedik, hogy szétesnek a felhőt alkotó a molekulák, s ettől ismét átlátszóbbá válva, újra megindul a sugárzásos energiaszállítás, ami fokozatosan a protocsillag sugárzásává alakul.
Én ezekről nem sokat tudok, így inkább adok egy linket, egy jó tananyaghoz:

A "Csillagkeletkezés" fejezetet olvasd el, a "Protocsillagok evolúciója" alfejezet végéig. Érdekes!

[kristof weaver]

Sziasztok..Az előző kérdésemből azt a következtetést vontam le,hogy a sötét anyag/energiáról ma 2018-ban is a relativitás tud leginkább számot adni,tehát Einstein gravitációs elmélete.Előző kérdésem a kétréses kísérletre vonatkoztattam,amit Feynman úgy szeretett emlegetni,hogy a kvantummechanika egészét végigtanulmányozhatjuk ennek az egyetlen kísérletnek köszönhetően és(igaz én laikus vagyok és nem fizikus,ezért kellő mélységében nem láthatom át)a Feynman-féle"pályákra összegzés"teszi számomra azt érthetővé.Mostanában David Elieser Deutschot olvasgatok a sok-világ interpretációval kapcsolatban és lehet tévedek de hasonlóságokat vélek felfedezni benne a Feynman nézőpontjával.
Ezért felétek fordulok és kérdésem az lenne,hogy a sok-világ interpretációhoz milyen kozmológiai modellt lehetne elképzelni ahhoz,hogy a relativitással is összeilleszthető legyen?
Megpróbálom egy sor laikus feltételezéseken keresztül megfogalmazni mire gondolok,mire lennék kíváncsi:
Legelfogadottabb vélekedés szerint univerzumunk "mérete"végtelen,tételezzük fel egy hipotetikus modellben,hogy az Ősrobbanás "pillanatában" is a "mérete" végtelen volt és abból következhet az is,hogy a tér nem 1 hanem végtelen pontokból fúvódott fel,mert ugye akkor nem feltétlenül indulhatott egyetlen pontból és nem 1 hanem végtelen téridő is keletkezhetett a mi Univerzumunkban,ugyanazon állandók mellett.Tehát a Világegyetem nem tágul hanem a tér felfúvódott,aztán "később" amikor kialakulnak a galaxisok az ezek közötti tér növekszik,sűrűsége csökken,visszafelé meg a tér csökken és minden sűrűsödik ,a világegyetem "mérete" meg ugyan úgy végtelen mint a kezdetekkor(ha a tér végtelen hiába harmadolunk meg minden távolságot a harmadok ugyan úgy továbbra is végtelenek maradnak,ha jól értelmezem)
Ha az Ősrobbanás kezdetén minden részecske"összezsúfolódva"kölcsönhatott egymással és ha a kvantum-összefonódáson keresztül megismert módon megőrzik ezt a"kapcsolatot",majd minden amikor a világegyetemünkben kvantummechanikai szinten döntési kényszer keletkezik,akkor valójában a kvantummechanika által megengedett összes lehetséges fejlődés különálló módon így megvalósulhat?Ebben a formában is sértené az Einsteini relativitást,tehát nem 1 hanem végtelen téridő keletkezett valójában,majd a leírt módon a kezdeti feltételeknek köszönhetően és a kvantummechanikai távolhatáson keresztül "kapcsolódhassanak" is egymáshoz?Mert akkor így feltételezem nem"az egész téridő kicserélése az egyik vagy másik módon folytatódóra"lenne. Válaszokat előre köszönöm

[api]

Ha jól értem, te azt kérdezed, hogy a kvantumállapot függvénynek a sok-világ interpretáció különböző világaiba szétszakadó ágai közötti kapcsolatot el lehet-e képzelni a különböző világokban lévő részecskék összefonódása alapján, illetve lehet-e, hogy ezek a világok az ősrobbanásban egyszerre keletkezett megannyi külön téridőkben vannak. És ilyen elképzelés mellett a világok közötti pillanatszerű váltás talán nem ellenkezik a relativitáselmélettel se?

Amit én válaszolni tudok: Az összefonódás már egy téridőn belül is elég különös jelenség, de arról aztán végképp nem hallottam, hogy ezt valaki megpróbálta volna különböző téridők közt értelmezni. A kvantumfizikát egyébként se sikerült eddig összeházasítani az általános relativitással, tehát még egyetlen görbült téridőn belül se tudjuk kiépíteni, ha az közben dinamikusan változik, nem hogy különbözők közt ugrálva. Az Everett interpretáció szakadásainál tudtommal azonnal elveszik minden kapcsolat az összes meg nem valósult alternatív világokkal. Tehát ilyenkor a te elgondolásod szerint, a világok közötti összes összefonódásoknak azonnal dekoherenciába kell kerülniük. Arról se hallottam, hogy valaki foglalkozott volna a különböző téridők egyes pontjai közötti abszolút egyidejűség lehetőségével, és miként kellene kezelni ezt valamiféle meta-relativitási elméletben. Ugyanígy nem ismerek semmi olyan kozmológiai elgondolást sem ami sok globális téridőt feltételezne egyszerre.

De ha esetleg nem arra válaszoltam, amit kérdezni akartál, akkor próbáld meg másképp megfogalmazni, hátha akkor jobban megértem!

[kristof weaver]

Köszi a válaszod Api.Deutsch mindig úgy fogalmaz,hogy olyan ez mintha végtelen téridőnk lenne ezért játszottam el ezzel a gondolattal.Igen erre lettem volna kíváncsi,hogy ha a Világegyetem nem folyamatosan döbbenetes számú ágra hasad,hanem eleve végtelen téridővel keletkezett és kezdetekkor,minden ugyanonnan indult,így feltételeztem mindennek mindennel az összefonódottság állapotában kellene lennie és ezért az objektumokat hatalmas távolság választhat el úgy,hogy közben mégsem teljesen függetlenek egymástól.Felételeztem kvantummechanikailag addig maradnak nemlokális összefonódásban az objektumok míg,kvantummechanikai szinten döntéskényszer nem keletkezik,ezért a téridők külön-külön mindegyike az események egyik lehetséges sorozatát valósítja meg,majd egymástól függetlenül fejlődhetnek tovább,mert tudtommal a végtelent osztva/szorozva is végtelen marad,a lehetséges kimenetelek meg így a valós téridőkben is bekövetkezhetnének,ez érthetővé tette volna számomra a klasszikus fizika egyetlen egyedi múlt és a kvantummechanikai lehetséges múltak összegzését is,lokálisan meg talán ebben a formában nem bántaná az Einsteini relativitást se.
Írtad válaszodban,hogy ez az elméletieknél se kutatott terület,valószínűleg egy sor meglévő fizikai törvényt sértene és nem állt szándékomban áltudományos nézetek terjesztése,de ezt mindenképpen szerettem volna letisztázni,hogy létezhetnek-e ilyesmi"meta-hipotézisek",szívesen olvasgattam volna ilyen jellegű írásokat is,még egyszer köszi.

[kristof weaver]

Szia,mégis találtam(lesz megint olvasni meg értelmezni valóm az elkövetkező hónapokra),létezik ehhez hasonló teória a Many-Interacting Worlds (MIW) theory,Howard M. Wiseman és társai által,ha esetleg érdekelne mást is:
https://journals.aps.org/prx/abstract/1 ... X.4.041013

[api]

Hajrá, olvasd el!
Én nem merném megítélni, hogy mennyire komoly ez az elgondolás.
Más talán többet tud mondani.

[G.Á]

Amennyire a cikket átfutottam, nem tudok róla sok jót mondani.
A benyomásom az, hogy ez a koncepcionális jellegű cikkeknek abba a kategóriájába esik, amelyik egy már létező elmélet alternatív formalizmusát adná, de amelyik nem teljesíthető ki, ha egyáltalán működik.

Vannak olyan alternatív formalizmusok, amelyekről expliciten be lehet bizonyítani, hogy ekvivalensek az adott elmélet szokásos formalizmusával.
Ilyen például a Feynman-féle pályaintegrálos megfogalmazása a kvantumelméletnek.
Hogy az ilyen alternatív formalizmusok milyen körülmények között bizonyulnak hasznosnak, az általában nemtriviális.
A feynman-féle pályaintegrálos módszerrel például csak a hatvanas évek végére sikerült analitikusan kiszámolni a hidrogénatom (sokkal régebb óta jól ismert) spektrumát.

Másik eset az, ha nem áll fenn explicit ekvivalencia, de bizonyos jelenségkörre mégis kvantitatív egyezések állnak fenn a formalizmusok között, legalább jó közelítéssel.
Ilyenek voltak és vannak, még a kvantum-elektrodinamikának is van a de-Broglie-Bohm jellegű megközelítése, amely segítségével bizonyos számolások könnyebben elvégezhetőek, és ekvivalens eredményt adnak.
Ugyanakkor természetesen rossz eredményeket is ad bizonyos esetekben, és persze nem is áll elő, mint a QED valamilyen határesete.

A MIW jó esetben az utóbbi kategória (elég nehezen tudom elképzelni, hogy a spint hogyan lehetne konzekvensen beleilleszteni, nem is szólva a kvantumtérelméletről), rossz esetben pedig erre sem alkalmas, amire éppen az a bizonyíték, hogy a cikk szerint milyen nehezen számolhatóak ezek az egyszerű esetek.
Egyébiránt az egész eléggé hasonlít a de-Broglie-Bohm modellre, amelyiknek azonban az interpretáció-jellege is megkérdőjelezhető, még a nemrelativisztikus kvantummechanika szintjén is.
Ezzel kapcsolatban azonban csak egyetlen cikket olvastam, amelyik numerikus számolással vélte bizonyítani, hogy van eltérés a QM és a DBB jóslata között, az utóbbi hátrányára.

[api]

Mert a hőmérsékleti sugárzás közismert Plack görbéje (spektruma) a csúcsponttól sokkal hosszabb hullámok esetén a hullámhossz függvényében meredeken esik. Pontosan a hullámhossz negyedik hatványával fordított arányban mert itt már érvényes a Rayleight-Jeans közelítés: L(lambda)=2kcT/lambda. Vagyis ha a milliméteres hullámhosszak helyett mondjuk a méteres hullámhosszakat nézzük (és változatlan hőmérsékletet feltételezünk) már 12 nagyságrenddel. A Planck görbe szokásos lineáris ábrázolásánál ez nem látszik, mert a csúcstól jobbra belesimul a vízszintes tengelybe:

Logaritmikus ábrázolásnál viszont jól látszik, hogy 4dekád/dekád meredekséggel esik:

Így hosszú hullámokon a termikus zavarok egyre jelentéktelenebbé válnak.