Tömegnövekedés, szabad mozgás

[dgy]

[srudolf]

A bevezető szöveget értem.
Ezt a képletet nem értem.


A tér Lagrange-függvénye megszabja a Tik energia-impulzus-tenzor alakját. Ennek divergenciája az erősűrüséget, annak térfogati integrálja az erőt szolgáltatja. Ez a vektormennyiség (ún. Minkowski-erö) áll a kovariáns mozgásegyenlet jobboldalán. A baloldalon Newton II. axiómájának szellemében a p, impulzus differenciálhányados szerepel.

A többi az érthető, kivéve a függelék: Dipólus-részecskék mozgása

[dgy]

[srudolf]

Hát... azt a képletet azért tartalmaz pár rejtett lépést.
Köszi a beszámolót Dgy.

[dgy]

[KovPityu]

Itt nem arról van szó, hogy a relativisztikusan mozgó kiterjedt test kontrakciót szenved, ezért egy adott térfogatban nagyobb sűrűségűnek és ezáltal nagyobb tömegűnek látszik? Még a Lorentz-erőnek is van olyan magyarázata, hogy elektromosan töltött egyenes mentén haladva a töltéssűrűség nagyobbnak látszik.

[dgy]

[Banzai]

[dgy]

Érdekes dolgot olvastam Vizgin könyvében (A modern gravitációelmélet kialakulása). Már többször elolvastam a könyvet, de most az itteniek alapján célzatosan rákerestem bizonyos dolgokra.

Szóval Einstein dícsérte, de nem fogadta el Nordstöm itt is diszkutált skaláris gravitációelméletét (ami a specrel téridejének keretében kereste a gravitáció leírását, és a skalárpotenciál gradienséhez a nyugalmi tömeget használta csatolási állandónak), mert bizonyos finomabb relativisztikus meggondolásokat nem elégített ki. Bár a mozgásegyenletből kiesett a tömeg, de az energiára és az impulzusra vonatkozó számításokból nem esett ki, ezért nem teljesült szigorúan a súlyos és tehetetlen tömeg azonossága.

Nordström elfogadta a kritikát, és módosította az elméletet. Utólag döbbenetes ráismerni, de felfedezte a Higgs-modellt, tehát a skalármezőben való mozgásnak azt a verzióját, amikor a csatolási állandó valóban állandó - ez vezet az tömegképlethez. Ez jön ki a Novobátzky-formula legegyszerűbb esetének integrálásából is.

Ez egy skalármező elmélete a specrelen belül. De mi köze a gravitációhoz? Érdekes módon máshová bújtatták a kapcsolatot: a skalármező, azaz a gravitációs potenciál értéke a testeknek nemcsak a nyugalmi tömegét, hanem a méretét is befolyásolja. (Ez - az előzővel, a tömeg változásával szemben - nem vezethető le variációs elvből, extra feltevésként, kívülsőr kell az elmélethez illeszteni.) A méretek változása a különböző mennyiségek sűrűségére is kihat (hiszen a térfogat is függ a gravitációs potenciáltól), és így már ki lehetett dumálni a súlyos és a tehetetlen tömeg azonosságát.

Ezt az elméletet Einstein is elfogadta, és a saját - készülő - gravitációs elmélete legfőbb konkurensének tekintette. Annyira, hogy amikor nagy matematikai nehézségekbe ütközött az áltrel kiépítése során, félretette azt, és ennek, azaz Nordström második elméletének a továbbfejlesztésén dolgozott.

Végül aztán persze visszatért az áltrelhez, úrrá lett a nehézségeken, és befejezte. Ezután Nordström is csatlakozott, majd később pl ő számolta ki az elektromosan töltött gömbszimmetrikus test avagy fekete lyuk körüli téridőt az áltrel képletei alapján (ez nagyon hasonlít a forgó Kerr-lyuk körüli téridőhöz).

Így visszanézve egészen furcsán hat, hogy ugyanazokat a képleteket annak idején mennyire másként értelmezték a nagyok, másrészt mennyire változott azóta a fizika stílusa - az alapösszefüggéseket ma mindig variációs elvekből vezetjük le, és nem extra, utólagos külső feltevésekkel patkoljuk az elméleteket. Ezt akkoriban egyáltalán nem érezték szükségszerűnek. Nagyon idegen ez a stílus. Pedig kb tíz-húsz évvel később, a kvantummechanika kialakulása után, illetve pl a Landau sorozat első kiadásának megírásakor már egyértelműen a mai stílus uralkodott.

dgy

[dgy]