Az ugye világos, hogy a Landau II. kötet képleteiben hibásan szereplő H itt most csak mellékszál. A fő probléma nem az, hogy te ezt gyanútlanul átvetted, hanem, hogy a hozzászólásaid szövegéből látszott, nem is igazán érted, mit jelentenek az elektrodinamika alapegyenletei. Amint azt dgy.-vel felváltva megpróbáltuk érzékeltetni veled. Én kezdetben inkább csak rávezető kérdéseket tettem fel, mert nem akartalak közvetlenül cáfolni. De te még most is azt bizonygatod, hogy a mágneses mezőt az áram változása okozza, amivel a középiskolai fizikaórán is elbuknál. Meg, hogy a B az elektromágneses mező rotációját határozza meg.
Nem az elméleted tökéletességét hiányoljuk, hanem csak szelíden jeleztük, láthatóan nem vagy birtokában még a régieknek se. Hidd el örömmel szóltunk volna hozzá, ha nem omlik széjjel a felszín első megvakarására.
Ebben a topicban egy laikusok számára hasznos bevezetésen törjük a fejünket. Velük szemben még nagyobb a magyarázó felelőssége, mert ők nem tudják olyan könnyen helyretenni a hibáinkat. Dgy.-n kívül persze mi magunk is laikusok vagyunk, legfeljebb tájékozottabbak. Én magam sokszor érzem vakmerőségnek is, hogy tanítani próbálok egyes fizikai témákról. Mindenesetre nem célszerű nagy magabiztosan kinyilatkoztatásokat tenni, aztán gyorsan lelepleződni. Új fizikai eredményekre aspirálnunk pedig egyenesen dőreség, különösen így, ismeretterjesztésnek álcázva.
