Szerző: lambertp » 2016.05.02. 15:16
Köszönöm. Az egyel előbbi válaszból az örök infláció modellje ragadta meg kissé a fantáziámat annyiban, hogy elgondoltam ez a lehetőség logikai úton néhány dolgot felvet. Az egyik az, hogy kizárja a" nem létezés" lehetőségét, tehát azt, hogy az univerzum csak úgy a semmiből pattant volna ki létrehozva teret, időt, anyagot és magát a létezést. Ha a mi vákuumunk örökké tágul egy alacsonyabb energiájú vákuumban akkor annak magának is tágulni kell szükségszerűen egy még kisebb energiájú vákuumban és így tovább a végtelenségig. A vákuumok nullponti energiája a nullához közeledve végtelen számú vákuum szintet feltételez, de a nullát sosem érheti el, mert az az összes rendszer hullámegyenletét lenullázná. Az pedig teljesen biztos, hogy mi most létezünk. Ha így van akkor a modell szerint a létezés örök és sosem volt "nem létezés". Tovább játszva a gondolattal mondjuk az egyszerűség kedvéért feltételezzük, hogy a világegyetemünk valahol 14 milliárd fényév távolságban rendelkezik egy ilyen doménfallal. Így egy másik univerzum része amiben persze vagy csak mi vagyunk az egyetlen létező vagy éppen végtelen számú hasonló, de legalább egy végtelen kis értékkel a "befoglaló" vákuumnál magasabb vákuumenergiájú univerzum létezik. Az, hogy a fény számunkra 28 milliárd évig utazik az univerzumunk egyik szélétől a másikig, tehát a c, meghatározza a mi saját időnket, amit akár a cézium atom frekvenciájával kifejezhetünk. Viszont, ha a fény a régi vákuumban is c-vel terjed akkor a nagyságrendbeli méretkülönbségnél fogva a mi 14 milliárd évnyi elmúlt időnk és eseményünk régi vákuumban ahol mondjuk úgy Planck-hossznál kisebbek vagyunk, Planck-időnél kevesebb ideig tartana. Ha ez így lenne akkor a mi univerzumunk is szükségszerűen tartalmazhat univerzumokat melyek időben és térben kívül esnek az érzékelhetőség határán számunkra. Amennyiben a fázisátalakulás határán túl a fénysebesség eltér a mienktől akkor a két univerzum viszonya merőben más lenne és előfordulhatna, hogy a fázisátalakulás határai akár utol is érhetnék egymást vagy egyik a másik számára érzékelhetővé válna. Ki tudja talán egy másik univerzum pillanatok alatt lebomló antirészecskéje vagyunk amelyet, ünnepélyes keretek között prezentálnak egy kongresszuson. Ha a modell helytelen akkor a mi univerzumuk lehet akár az egyetlen, de akkor hogyan lehetséges, hogy az abszolút vákuum nem szüntette meg a miénket? Illetve, ha éppen ez történik, menetelünk a hőhalálba az egész csak számunkra ilyen hosszú, a keletkezés és haldoklás, de az egész végtelenül kis idő alatt játszódik le. Elnézést az agymenésért!