Szerző: prob » 2016.01.22. 09:19
Kedves Gyula,
nemrégiben fedeztem fel a videóit a youtube-on amiket élvezettel hallgattam. A témák megmozgatták a fantáziámat is és támadt bennem pár gondolat amivel kapcsolatban szeretnék kérdezni (nem vagyok fizikus, úgyhogy ha naivnak tűnik a kérdés akkor ne lepődjön meg).
Szóval ha jól tudom a fizikában a 4 alapvető kölcsönhatást leíró modelleket szeretnék egyesíteni, de a gravitáció kvantumelmélettel való összeegyeztetése problémát okoz. Azt tudjuk, hogy a gravitáció a tér görbületével egyenlő. Ha pedig a gravtáció többi erővel azonos volt a kezdet kezdetén, akkor nem lehet e az, hogy az erős/gyenge/elektromágneses kölcsönhatás is valamilyen módon a tér szerkezetét módosítja, és így fejti ki azt az effktust ( taszítást-vonzást ) amit mi erőként tapasztalunk ?
Ezt továbbgondolva: nem lehet e, hogy a tér szerkezete mikroszkópikus skálán lyukacsos 4 dimenzióban ? (nem tudom, hogy a fizikában a teret folytonosnak tekintik e ?).
Azért gondoltam erre, mert ez sokmindent megmagyarázna, amire eddig mindig azt a választ hallottam, hogy erre nincs magyarázat ez így van és így kell elfogadni. Ez valahogy sosem fért a fejembe, hogy valami csak úgy 'van', minden ésszerűség és értelem nélkül. Ezért nem tudtam sosem 'csak úgy' elfogadni pl a részecske-hullám kettősséget. Hiszen annak semmi értelme, hogy valami golyó is meg hullám is egyszerre. Úgy gondoltam, hogy kell lennie valami plusz információnak amit nem tudunk, amitől az egész értelmet nyer, mert ez így nem kerek.
Viszont ezzel, hogy feltételezem, hogy lehet, hogy a tér szerkezete a nagyon apró tartományokban ugyanúgy másmilyen a makroszkópikus tér fogalmunkhoz képest, mint ahogy a kozmikus tartományokban más. a videót néztem amikor leesett a tantusz. Úgy gondoltam, hogy ha nagy méretekben pozitív irányban görbül a tér, lehet, hogy kis méreteknél épp fordítva, negatív irányba görbül. Ezt a Higgs-bozon kapcsán említi, hogy antigravitációs módon görbíti a teret, vagyis negatív térgörbületet okoz. Ez azt is jelentené,hogy olyan lyukak lehetnek a térben, mint egy apró féregjárat. Ezzel meg lehetne magyarázni pl a határozatlansági relációt, hiszen ha 'eléggé' lyukacsos a tér szerkezete, mint mondjuk egy selyemháló, akkor annál a felbontásnál, amikor elérjük a háló lyuktávolságát, nincs értelme arról beszélni, hogy egy ekkora méretű objektum egy bizonyos helyen (meghatározott x,y,z koordinátán) van. Azért nincs mert a lyukak miatt több helyen vagyunk képesek vele kölcsönhatni. Például képzeljük el, hogy van két szoba, közte egy nulla méretű ajtó, és én pont az ajtóban állok. Ekkor aki csak az egyik szobából néz, azt hihetné hogy abban a szobában vagyok amiben ő, aki pedig felülről az pedig úgy látja, mintha mind a kettőben lennék egyszerre. Ha mondjuk 10 szoba van 1 ajtóval összekötve, és én az ajtóban táncolnék jobbra balra,akkor úgy tűnhetne, hogy a 10 szobában egyszerre vagyok jelen. Vagy úgy hogy 10 darab van belőlem. Pedig valójában csak 1 darab van belőlem és nem mindegyik szobában vagyok egyszerre jelen, hanem csak véletlenszerűen ugrálok a szobák közt 0 idő alatt (mivel az ajtó 0 méretű). Mégsincs értelme arról beszélni, hogy ebben vagy abban a szobában vagyok, mert valójában ezek között a
helyek között létezem.
Ha ezt az analógiát a kvantumos világra vetítem akkor ez -lagalábbis számomra - értelmet ad annak, hogy az ott tapasztalt jelenségek miért olyanok amilyenek, mert megengedi a részecskékre úgy tekintsünk 'golyókként', hogy emellett a hullámszerű viselkedésüket nem zárja ki. Pl a kétrés kísérletben ha azt teszem fel, hogy a részecske nem a térpontban, hanem a térpontok közötti határon van jelen, akkor egyszerre rendelhető hozzá azokhoz a térrészekhez ahol a két külön rés van. Ez akkor lehetséges, ha a részecske ugyanúgy viselkedik, mint ahogy én táncoltam az ajtós gondolatkísérletben. Ilyen módon a hullámtulajdonságok nem a részecske jellemzői lennének, hanem a téré, pontosabban a térrel való interakció következményei. Vagyis nem a részecske hullámzik, hanem a tér ami meghatározza a részecske eloszlását.
Ugyanez megmagyarázná például a kvantum összefonódás jelenségét. Azért van instant kapcsolat a két részecske között, mert valójában a tépontok között vannak jelen. Ha most én nyitnék egy féregjáratot a szobám és az Ön szobája közt, és átnyújtanám a kezem, és itt mozgatom a felkarom, Önnél pedig azonnal követi az alkarom, akkor az pont úgy néz ki mint két összefonódott részecske. Pedig valójában ez egy objektum, csak nincs egyértelműen egy tértartományhoz rendelve. A feltevésem az, hogy a legapróbb skálán tér szerkezete válik ilyenné (lyukacsossá), ami ezeket a jelenségeket okozza, és nagyobb méretekben azért nem tapasztalunk ilyet, mert ezek a lyukak nem elég nagyok ahhoz, hogy összetettebb objektumok is 'átférjenek' rajtuk.
Összefoglalva tehát a kérdésem az, hogy Ön szerint a részecskék megtalálási valószínűségét leíró hullámfüggvényt le lehetne e vezetni egy a tér szerkezetét a fentebb említett módon modellező elméletből, vagyis hogy egy ilyen hipotézis realitásának van e esélye, vagy abszolút marhaság ?
Sajnos én nem vagyok fizikus, ezért fordulok Önhöz, a választ előre is köszönöm.