Szerző: Rigel » 2016.01.03. 17:33
SzZoli jól írta: a DNS-ben nincsen benne úgy lekódolva a szervezet, ahogy egy teljes felhőkarcoló tervrajza benne van egy AutoCAD fájlcsomagban.
Sőt! A szervezet receptje sincs benne a DNS-ben úgy, ahogy egy rumos-csokitorta receptje benne van Nagyi Receptkönyvé-ben. (Bár ez utóbbi hasonlat közelebb áll a dologhoz, mint a tervrajz.)
A DNS-ben csupán fehérjék készítéséhez való "kódsorok" vannak.
A trükk ott van az egészben, hogy azt a pillanatot, mikor kell egy adott fehérjét gyártani, a "külvilág" kémiai állapota határozza meg. Talán nem meglepő, hogy ebben a kémiai állapotban jórészt fehérjék, és azok pillanatnyi koncentrációi a legfontosabb tényezők. Azaz fehérjék időzítik az újabb fehérjék gyártását. Erre vezethető vissza az egész egyedfejlődés.
Az, hogy a növekedés során éppen egy adott sejt hogyan viselkedik, az határozza meg, hogy éppen milyen fehérjék készülnek benne a DNS-könyvtárból. Azt pedig hogy éppen melyik DNS-szakasz aktív, a sejt belső és a külső (ami általában a szervezet többi sejtje) fehérje - és esetleg fontosabb ion - koncentrációja, illetve ennek változása, azaz gradiense határozza meg. Például az a sejt, amit fejlődésben lévő ujj-sejtek vesznek körbe, maga is ujj-sejtté formálódik, és osztódáskor a "leszármazottja" is ilyen lesz. Az, hogy a sejtünk éppen hányadik ujjban van, az határozza meg, hogy egy adott fehérje aktív képződési centrumától éppen milyen messzire található, azaz helyileg mennyi is ott az adott fehérje koncentrációja. Viszont ha az adott sejtünket visszafelé követjük az osztódási "leszármazási" vonalán, pont ugyanilyen koncentráció-gradiensen alapuló "választásokat" fogunk találni, amelyek meghatározzák, hogy az adott rész végül kézfej lesz, korábban, hogy végtag része lesz, még korábban, hogy a test külső részén lesz, még ennél is korábban, hogy a test elülső végén lesz.
Érdekes tény, hogy a többsejtű állati szervezetek úgy tudnak létrejönni egyetlen egy petesejtből, hogy már eleve a petesejt két átellenes végének kémiai összetétele eltérő, így amikor az első osztódásra sor kerül, a "feji" vég kémiailag eltér a "farki" végtől. Ez a kis differencia indítja el azt, hogy elöl fej és érzékszervek fognak kialakulni, hátul meg farok és ami még hátulra tartozik. Aztán az osztódások során előkerül és felerősödik a differencia a hasi és háti sejtek között (már amelyik állatnál ez számít), aztán megjelenik a differencia a törzs és a végtag-kezdemény sejtjei között, és így tovább. Mind-mind a fehérjék időben és térben történő koncentráció-változásán keresztül szabályozott és ütemezett.
Ebből következően laikus eredeti kérdésére a válasz az, hogy egyetlen működőképes út van egy ilyen összetettségű rendszer "lekódolására" és pedig az, amit az evolúció is csinált: kicsiből kell indulni és egyesével hozzárakva az új elemeket bonyolítani a dolgot.
- These users thanked the author Rigel for the post:
- karit