Köszönöm a hozzászólásokat.
Újabb gondolatkísérletet találtam ki. Most is ugyanaz az a kérdésem: Hol lehet a hiba?

Képzeljétek el, hogy van egy félgömb alakú űrhajó, amiben van egy A megfigyelő.
A megfigyelő mellett az űrhajón kívül helyezkedik el az M megfigyelő.
A és M egymáshoz képest nyugalomban vannak.
Az űrhajó belső felülete tele van detektorokkal, amik érzékelik az A által merőlegesen kibocsájtott lézersugarat.
A felső ábrán az álló helyzetben az A pontból merőlegesen kibocsájtott lézersugár t idő múlva a B pontba érkezik.
Ez után a kísérlet után az űrhajó elindul, felgyorsul 13/15 c sebességre és mikor ismét az M megfigyelő mellé ér, az A megfigyelő kibocsátja a lézersugarat a haladási irányra merőlegesen.
A lézersugár ezúttal az AB' utat járja be, az M megfigyelő szerint 2t, az A megfigyelő szerint t idő múlva ér a B' pontba.
Az A megfigyelő ismét azt látja, hogy merőlegesen haladt a lézersugár és ugyanabban a pontba érkezett.
Az A megfigyelő ekkor az A' pontba került, az A'B' szakasz valóban merőleges a haladási irányra.
Most ismételjük meg ugyanezeket a kísérleteket, de az űrhajót töltsük fel n=2 törésmutatójú anyaggal!
A fény sebessége az űrhajón belül csak 0,5c lesz (c a vákuumban mért fénysebesség).
A kísérlet első része annyi változást hoz, hogy 2t idő alatt ér a lézer a B pontban elhelyezett detektorhoz, de a lézer iránya nem változik.
A kísérlet második részében az űrhajó gyorsabban halad, mint az űrhajó belsejében terjedő lézersugár!
Ebben az esetben az M megfigyelő által mért 2t idő alatt az űrhajó a felső esettel azonos helyen lesz, de a lézer csak a vörössel jelölt B' pontig jut, ahol eléri az űrhajó falán elhelyezett detektort.
Ebben az esetben az A' pontban lévő megfigyelő már nem derékszögben látja terjedni a lézersugarat!
A derékszögtől való eltérés mértéke arányos a sebességével.
Ha laboratóriumban nagymértékben lelassított fénnyel próbáljuk reprodukálni a fenti kísérletet és elegendően hosszú fényúthosszt alkalmazunk, akkor esetleg megfigyelhető lenne a derékszögtől való eltérés.
Én a mikrohullámú háttérsugárzás által meghatározott haladási irányt választanám a kísérletben a haladási iránynak és arra az irányra merőlegesen bocsájtanám ki a lézert és figyelném, hogy tapasztalok-e a merőlegestől való elhajlást.Statisztika: Elküldve Szerző: Takács Imre — 2017.08.27. 21:19
]]>