"A mozgásból nem származik téridő görbület. Az energia görbíti."
Ahogyan az első bejegyzésemben írtam, sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy tévedek, mint hogy nekem lenne igazam azokkal szemben, akik valóban értenek a relativitáselmélethez. Ezért inkább csak kérdéseket teszek fel.
Természetesen tudom, hogy az általános relativitáselmélet ma elfogadott értelmezése szerint a tömeg adja az objektumok energiájának döntő részét. Az energia áramlásából, nyomásból és az impulzusból adódó járulékos hatások elenyészőnek tekinthetők. Ami szöget ütött a fejemben az az, hogy az elfogadott megoldások szerint jelentős különbség van a helyzetváltoztató mozgást nem végző és a helyzetváltoztató mozgást végző (tengely körül forgó) gömb alakú objektumok körül kialakuló téridő alakja között. A forgásból származó plusz mozgási energia elhanyagolható mértékben befolyásolja az objektum energiáját, a hatás mégis jelentős. Ezért merült fel bennem az a kérdés, hogy lehet, hogy nem csak a helyzetváltoztató mozgásból adódhat téridőt görbítő hatás, hanem a helyváltoztató mozgásból is? Lehet, hogy a mozgó testekre vonatkozó problémát eleve úgy oldjuk meg, hogy a mozgó testre "ülve" azt tekintjük a vonatkoztatási rendszerünk középpontjának? A relativitáselmélet szerint a testek tehetetlen tömegéből adódó erőhatásokat helyettesíthetjük külső téridő görbületek hatásával. Oldotta már meg valaki úgy az általános relativitáselmélet egyenleteit, hogy a gömb alakú test gyorsulásából a felszínen jelentkező tehetetlen tömegből adódó hatások értelmezéséhez addicionális külső téridő görbületeket is számításba vett?
Kedves Srudolf!
Nem a fotonokkal magukkal definiáljuk a vonatkoztatási rendszert, csupán a különböző irányból mért intenzitásukat használjuk. Ha az intenzitásuk minden irányból azonos, akkor mondhatjuk, hogy a modell szerint nyugalomban vagyunk. Ha egyéb gravitációs hatás nincs a mérés környezetében, akkor az idő az egymástól függetlenül nyugalomba hozott testeken azonos sebességgel fog telni (most már le merem írni, hogy az idő határozatlansága azonos mértékű).
ImreStatisztika: Elküldve Szerző: Takács Imre — 2017.05.06. 20:21
]]>