Emiatt, ha természettudományos kérdéseid vannak, az ásványtan felé érdemes fordulni.
Statisztika: Elküldve Szerző: G.Á — 2018.04.19. 11:25
]]>
https://idp.hu/onix/
vagy
https://www.google.hu/search?q=%C3%B3ni ... 41&bih=774
Úgy tűnik, egészen más nyelvet beszélnek a drágakő árusok, és az ásványtan.
Statisztika: Elküldve Szerző: takacs.ferenc.bp — 2018.04.19. 08:32
]]>
A legegyszerűbb modellben a környező, hamis vákuummal (túlhűtött Higgs-mezővel) teli tér a közönséges háromdimenziós tér, ami viszont - épp a túlhűtött Higgs-mező antigravitációs tulajdonsága miatt - exponeciálisan gyorsuló ütemben tágul.
Ebben a táguló világban jönnek létre buborékokként a mi közönséges vákuumunkat tartalmazó tartományok, és elkezdenek tágulni a környező tartomány rovására. A modell legegyszereűbb verziójában ezek közönséges háromdimenziós gömbök, amik úgy helyezkednek el a környezetben, mint a forrásban levő vízben a gőzbuborékok. E buborékok falát egy benne élő lény (ha lenne ilyen) akár el is érhetné, és kikukucskálhatna rajta.
A kis buborékok tágulnak. A (véletlen) kezdőfeltételektől függően ez a tágulás idővel megállhat, visszafordulhat, és a buborék megsemmisülésével érhet véget, vagy pedig a végtelenségig folytatódhat.
A matematikai modellnek nagyon sok változata van. Az egyikben a kis buborékok gyorsabban tágulnak, mint a környező tartomány, így előbb-utóbb összeérnek, és az egész teret kitöltik. Ekkor az egyes buborékok találkozásánál speciális doménfalak alakulnak ki - ezek később is fennmaradnak, és a rajtuk áthaladó fény eltorzulása alapján felismerhetők.
Mi viszont semmi ilyet nem tapasztalunk. Ennek két magyarázata lehet: a/ A legközelebbi doménfal nagyon messze van tőlünk, és a Nagy Bumm (azaz a mi buborékunk létrejötte) óta még nem ért ide a szomszéd doménból jövő fény. b/ Nincsenek doménfalak, mert a környező tartomány gyorsabban tágul, mint az egyes buborékok.
Az utóbbi az örökös infláció modellje. Ekkor a végtelen ideje létező, exponenciálisan táguló környezetben egyre újabb buborékok pattannak elő, tágulnak, de a környezet tágulása miatt nagyon gyorsan távolodnak egymástól, így sohasem érnek össze - nem is szerezhetnek tapasztalatot egymás létezéséről. A végtelen sok, fizikailag egymástól kissé különböző buborék közül némelyik olyan szerencsés paraméterekkel születik, hogy a benne uralkodó fizikai törvények lehetővé teszik az élet kialakulását. Ebben a világban előbb-utóbb létrejön a teremtés koronája, a fizikus, felnéz az égre, és felteszi a Nagy Kérdéseket.
Ez a modell érdekesen egyesíti a Nagy Bumm kozmológiáját Fred Hoyle steady-state univerzum-modelljével: mindegyik buboréknak megvan a maga Kis Bummjával kezdődő története (amely a buborékok egy részében Kis Reccsel ér véget), ugyanakkor kívülről, globálisan tekintve az egész modell stacionárius: a buborékok állandó ütemben születnek, és átlagos sűrűségük is mindig ugyanakkora. Hoyle eredeti elképzelésével ellentétben a táguló világ állandó sűrűsége fenntartásához szükséges, folytonosan keletkező új anyag nem hidrogénatomok, hanem komplett kis univerzum-buborékok formájában jön létre. (Nekem épp az ellentétes modellek eme dialektikus egyesítése miatt kedvencem ez a modell.)
Mindehhez nincs szükség sokdimenziós vagy görbült terekre, az egész forgatókönyvet könnyen el lehet képzelni a közönséges háromdimenziós térben is.
Természetesen vannak a modellnek rafináltabb változatai is. Az egyikben a buborékok belső geometriája olyan, hogy a benne tartózkodók végtelen távolságban tudják maguktól a buborék falát, ezért sohasem érhetik el, sőt nem is tudnak arról, hogy egy buborékban élnek. Ugyanakkor "kívülről" nézve a buborék mérete véges, bár egyre növekszik.
Ezt nehéz elképzelni, de segíthetnek Escher rajzai. Több képén a Bolyai-Lobacsevszij-féle hiperbolikus geometria szabályai szerint helyezte el furcsa alakzatait (halakat, kecskéket stb). Az egész "világ" egy nagy kör. Belülről a körvonalhoz közeledve az alakzatok mérete egy jól meghatározott szabály szerint csökken, így a körvonalig hátralevő (a mi külső szemléletünk szerint véges) távolságon még végtelen sok, egyre kisebb hal vagy kecske fér el. Már csak azt kell elhinni, hogy a halak vagy a kecskék saját érzékelése szerint mindegyikük egyforma méretű, a másik helyére tolva fedésbe kerülnek, azaz egybevágóak. És valóban, a Bolyai-geometria szabályai szerint ez a helyzet. Ez a világ tehát kívülről véges, a belső mérések szerint viszont végtelen.
Ha ezt még megtoldjuk azzal, hogy az Escher-féle hiperbolikus körök mérete a külvilág mértéke szerint egyre növekedik, a különböző körök pedig a növekedés mértékénél gyorsabban távolodnak egymástól, akkor megkapjuk az örökös infláció modelljét.
Lehet, hogy igazából ilyen a világ - mi pedig halak vagy kecskék vagyunk a végtelen sok buborék egyikében.
dgy
Statisztika: Elküldve Szerző: dgy — 2018.04.13. 21:47
]]>
Ekkor a háromdimenziós térbe minden különösebb probléma nélkül belefoglalható végtelenül sok, végtelen kiterjedésű sík, ezt a háromdimenziós objektumot neveznénk a multiverzumnak.
Természetesen előfordulhat, hogy a síkok görbülnek, sőt egymással kölcsönhatásokba lépnek.
Ugyanezt 4 dimenziós univerzumokra, és ötdimenziós multiverzummal is el lehetne játszani elvileg.
Ez volna a mese szintű alapja a bránelméletnek, illetve a megfelelő húrelméleti elképzeléseknek.
Az már egy ettől független dolog, hogy a húrelmélet ötnél több dimenziót jósol.
Statisztika: Elküldve Szerző: G.Á — 2018.04.13. 15:01
]]>
Az éppen olvasott ismeretterjesztő könyvben a multiverzum elképzelésről és a folytonos inflációról mesélt az író.
Legutóbb odáig eljutottam, hogy a nagy bumm pillanatában nincs lényegi különbség a véges és végtelen kiterjedésű terek között.
De a folyton táguló multiverzumban egy hirtelen kipattanó új univerzum "hogyan helyezkedik el"? Úgy értem a fizikusok az elméleteikben akár végtelen dimenziós tereket használhatnak, de azok csak matematikai modellek. A valóságban egy ilyen multiverzumnak feltételezem nem csak 3 tér dimenziója lehet, de azért gondolom ezek nem függetlenek teljesen egymástól. Ha így van, "hogyan férnek el benne" a végtelen kiterjedésű új terek?
Érzem én, hogy itt (pláne az én szintemen) csak mesélni lehet, de nem baj, meséljétek el nekem, hogy is vannak ezek a végtelen terek!
Statisztika: Elküldve Szerző: tuloktulok — 2018.04.03. 21:12
]]>
Susskind viszont a matematikát is elmondja. Például a Lagrange formalizmus előtt ismertette a parciális integrálást.
Kompakt tanfolyam, előképzettséget szinte nem igényel.
Statisztika: Elküldve Szerző: Zsolt68 — 2018.04.03. 21:00
]]>
]]>
]]>
]]>
]]>
A Coriolis-erőhöz nem kell metrika, polár-koordinátarendszerekben számolva simán megjelenik a mozgásegyenletekben.
Bár természetesen az általános relativitáselméletben is bevezethető Lagrange-függvény, ez valóban fog metrikát tartalmazni.
A triasz-Laci vitához:
Nem tudom hogy másfél-két évvel ezelőtt mi volt a vita eredete, és enyhén szólva most nincs is időm visszaolvasni.
Egyelőre csak azt kérem hogy most, hogy (jó esetben) aludtatok rá egyet, ne kezdjétek újból.
Tanulási célból viszont betettem a feladatot, első közelítésben ezt érdemes mindenkinek megrágni, aztán rá lehet térni a Forma-42 versennyel kapcsolatos további feladatok tárgyalására is.
Statisztika: Elküldve Szerző: G.Á — 2018.04.03. 12:39
]]>
Tegnap éppen azt olvastam, hogy
Coriolis, azaz tehetetlenségi erő. Susskind ezt lagrangizálta.
Na aludtam rá egyet, és eszembe jutott az itteni téma meg a metrika.
Legyen két megfigyelő. Az egyik (legyen Alice) önmagát koordinátázza sajátidő meg sajáthossz szerint.
A másik meg (legyen Bob) a saját vonatkoztatási rendszerében próbálja leírni azt.
Na most írjuk fel erre a Lagrange formalizmust. Az egyik (Alice) szerint semmi, hiszen ő áll a saját vonatkoztatási rendszerében.
A másik (Bob) szerint is áll. Viszont a metrika térben változik. Mit is jelent ez? Erőt.
Helyről-helyre változik a metrika. Ebből valami általánosított erő lesz. Habár még nem látom át teljesen.
Segíthetnétek felírni a metrika térbeli változásához tartozó Euler-Lagrange egyenletet.
----------
Viszont Bob úgy látja, hogy
nem nulla
mivel a metrika szerint (a lánc-szabályt alkalmazva) van még ott egy tényező is. Ez valamiféle tehetetlenségi erő, ami abból jön, hogy nem a természetes vonatkoztatási rendszerből koordinátáztunk.
Hmmmm?
Statisztika: Elküldve Szerző: Zsolt68 — 2018.04.03. 01:55
]]>
Statisztika: Elküldve Szerző: triasz — 2018.04.03. 01:16
]]>
Statisztika: Elküldve Szerző: triasz — 2018.04.03. 00:09
]]>
Statisztika: Elküldve Szerző: triasz — 2018.04.03. 00:04
]]>